A következő összeállításban azokat a válogatottakat veszem górcső alá, akik hajdanán sikert sikerre halmoztak, mostanság pedig csupán árnyékuk egykori önmaguknak. Számos ilyen példa van/volt a futball világában, ezért ez az elemzés több részből áll majd. Ezúttal tekintsünk vissza Franciaország, Görögország, Olaszország és Anglia sikereire, és vessünk egy pillantást a jelenlegi helyzetükre.

Franciaország: ahol imádják a focit, de ez kevés a sikerhez.

Azt kell mondanunk, hogy Zinedine Zidane, William Gallas, Claude Makelelé (és sok más nagy név)  válogatottból történt visszavonulásával elveszett valami, ami a francia foci lelkét képezte. Úgy vélem mégsem szabadna egy generációváltásnak ilyen látványos visszaesést magával hoznia, főként, mivel a legtöbb nagy reményű fiatal válogatott focistája most épp a galloknak van. Mégis talán az övék a legnagyobb vesszőfutás az elmúlt években. A korábbi Eb és Vb győztes nagy nemzetközi viadalon jóformán semmit nem tudott felmutatni a 2006-os világbajnoki finálé óta, ahol végül veszítettek ugyan, de olyan színvonalas játékot tőlük azóta sem láthattunk. Ezért is lehet az, hogy sokak számára emlékezetes maradt a berlini finálé. A jelenlegi keretük predesztinálná őket a sikerre, elég ha csak Ribéry, Benzema, Pogba vagy épp Olivier Giroud nevét említem, az áttörés azonban még várat magára. A jövőre esedékes Európa-bajnokságon házigazdaként ott lesz a válogatott, de mivel a selejtezőkben nem játszanak, nehéz megmondani milyen esélyekkel indulnak a kontinensviadalon. A FIFA statisztikái nem mellettük szólnak, ennyi biztos. 2001-ben ők voltak a világranglista vezetői, most csak a 22. legjobb együttest tudhatják magukénak, csak az utóbbi hónapban 13 hellyel csúsztak vissza. Azonban ha valakik rá tudnak cáfolni bármiféle statisztikára, akkor azok a soron következő görögök...

Görögország: nyert, a futball vesztett.

Írták a lapok, miután 2004-ben a hellének  felültek Európa trónjára. Nem kis meglepetésre. Menetelésük során kétszer (egyszer a döntőben) verték a házigazda Portugáliát,  de ők búcsúztatták azon a viadalon a francia és a cseh gárdát is. Nem a szép, támadó stílusú futballról voltak híresek bármikor is,  mégis közfelháborodást keltett akkor, hogy egy ilyen defenzív, időhúzó csapat tudott végül diadalmaskodni. Ők a példa rá, hogy így is lehet. Hiába az akkori győzelem, azóta a legnagyobb eredményük az volt, hogy 2012-ben az Eb-n a legjobb 8 között végeztek. A mostani helyzetük pedig még siralmasabb: a mieinkkel egy selejtezőcsoportban szereplő görögök kijutási esélye a jövő évi  kontinensviadalra a nullával egyenlő. Eddigi meccseiken két döntetlenből szereztek csak pontot, az egyiket épp Magyarország ellen, így csoportunk utolsó helyén állnak. Talán a sok edzőváltás a közelmúltban szétzilálta kissé a csapatot, de ez sem indokolja azt, hogy a tavalyi 7. FIFA-ranglista helyezésükről mostanra a 44.-re csússzanak vissza.

Az öröm pillanatai 2004-ből

Anglia: a genezis.

Noha az angoloktól eredeztetjük a futball megszületését, nem sokszor nevezhettük őket bárhol egyértelmű favoritnak. Valaha volt legjobb helyezésük a 4. volt, most övék a 9. legerősebb csapat a nemzetközi rangsorban, náluk tehát nem voltak akkora hullámhegyek-völgyek. Mindig nagy nevekből álló keretük volt, és a mai napig hozzák a tőlük elvárt és szeretett régi angolos futballt. Egyetlen kiemelkedő sikerüket mégis csak az 1966-os Vb megnyerése jelenti. Pedig idejük lett volna ezen kívül is diadalmaskodni: 1872-ben Skócia ellen ők játszották a történelem első válogatott futballmérkőzését, ami 0-0-val végződött. Anglia kitűnő példája annak, hogy hiába az erős nemzeti bajnokság (Premier League), ha válogatott szinten sosem tudnak odaérni. Ez hatványozottan igaz az utóbbi évtizedre, a 2000-es évek legjelentősebb eredménye számukra a 3 évvel ezelőtti Európa-bajnoki negyeddöntős szereplés. Valahogy mégis minden világverseny előtt hallani olyan hangokat, miszerint ez már az ő diadalukkal zárulhat, és hogy most tényleg jó a csapat, jó a játék, jók az eredmények stb. stb. stb. És mi nézők újra és újra bízunk bennük, és elhisszük, hogy lehet keresnivalójuk akár a fináléban is. Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne egy bivalyerős válogatott az angoloké, rengeteg sztárfocistával. Véleményem szerint csak hiányzik belőlük valami plusz, amitől jókból a legjobbak lesznek, valami amitől egyedi lesz a játékuk. A jövő évi Eb-re szinte borítékolt helyük van, vezetik selejtezőcsoportjukat, tehát 2016-ban, Franciaországban ismét megpróbálhatnak bizonyítani.

A híres 6:3 egy jelenete

Olaszország: akiktől mindig sokat várnak.

És bizony sorra meg is hálálják a bizalmat alkalomadtán. A futballtörténelem egyik legsikeresebb válogatottja a Squadra Azzurra. 4(!) világbajnoki győzelemet, 1 Európa-bajnoki aranyéremet és nemrég egy Európa-bajnoki ezüstöt tudhatnak magukénak, a FIFA rangsorában pedig 2 alkalommal is az élen álltak. Jogos lehet a kérdés, miért kerül hát fel listánkra Itália? Nemes egyszerűséggel, azért, mert az utóbbi pár évben nem hozták az egykori világbajnoki formát. Olyannyira nem, hogy a 2006-os berlini diadalt követő egyik világbajnokságon SEM jutottak túl a csoportkörön. Az akkor produkált játékkal bárkit megvertek volna, mostanság mintha a híres támadó mentalitású olasz futball a feledésbe merülne, sokszor láthatjuk válogatott meccseiken tanácstalanul, kivárásra játszani őket. Igaz, az olasz válogatott a franciához hasonlóan most esik át egy nagyobb vérfrissítésen. A még válogatottban stabil alapembernek számító, de már bőven a 30 felett járó veteránok már nem tudnak lépést tartani a fiatalokkal, így nehezebb megtalálni az egyensúlyt a pályán. Antonio Conte szeret minél több játékost és formációt kipróbálni együttesével, munkájának gyümölcse pedig jövő ilyenkorra érhet be, hiszen a kékeket egy világversenyen sem szabad leírni, még akkor sem, ha most csak a méltatlan 17. helyen szerénykednek a válogatottak listáján.

Conte teljes tanácstalanságban

A cikkhez kapcsolódóan úgy érzem még meg kell említenem egy talán meglepő, hazai vonatkozású tényt is: az említett országok közül Görögország és Anglia is Magyarországtól szenvedte el története legnagyobb vereségét. Előbbi 11-1-re, utóbbi "csupán" 7-1-re kapitulált nemzeti tizenegyünk ellen.

 Folytatása következik...