Leshelyzet

Reakcióidő a labdarúgásban

2016. január 05. - Németh Barnabás

Amint azt tudjuk, szinte minden nyílt készségű sportágban, így a labdarúgásban is nagyon fontos szerepet játszanak az értelmi (kognitív) képességek. Ezen értelmi képességek közül most a reakcióidőt szeretnénk kiemelni és Sergio Busquets példáján keresztül bemutatni, mennyire fontos ez.

sergiobusquets2.jpg

Nézzük meg az alábbi videót és próbáljuk átbeszélni azt, hogy mi is történik a videóban Busquets-szel!

A videón látszik, hogy Busquetsnek kb. 0,5 másodperce van, mire a labda odaér a lábához. Ennyi idő alatt neki észlelnie kell, elemeznie kell a helyzetet és döntést kell hoznia, hogy átveszi-e vagy egy érintéssel továbbítja azt.

Az embereknél az átlagos reakcióidő a vizuális ingerek esetében 0,25 másodperc, ezt itt le is tesztelheti mindenki: http://www.humanbenchmark.com/tests/reactiontime/. Átlagosan tehát ennyi időre van szükség, hogy a vizuális inger megjelenése után az agy jelet küldjön az izmok felé és mozgás történhessen.

0_25sec.jpg

A videón is látszik, de mi is kiemeljük azt a jelenetet, amikorra Busquets agya már feldolgozta az információt, hogy közelít felé a labda és elkezdheti a mozdulatot. Van tehát kb. negyed másodperce arra, hogy kiválassza a legjobb opciót a játék folytatására: lekezelje vagy továbbítsa? Ha továbbítsa, akkor kinek?

Busquets remek helyzetelemzése biztosítja számára azt, hogy pontosan tudja, mi történik körülötte, így azt is tudja, hogy ott van mögötte Suarez. Ezért azt az opciót választja (azt tartja a legjobbnak), hogy első érintéssel továbbítja a labdát.

Busquets ezt a képességét idegrendszerének és tapasztalatainak köszönheti. Észlel, helyzetet elemez, dönt és kivitelez. 

Ezek az ötletek azok, melyektől a szurkolók csak "ámulnak és bámulnak" (még akkor is, ha ebben az esetben ez a jelenetsor egy sikertelen próbálkozás). Ha viszont a játékosok képzéséről beszélünk, akkor fel kell tennünk a kérdést: Ha azt akarjuk elérni, hogy a játékosaink ilyen gyorsan gondolkodjanak (mert ez a modern labdarúgás alapja szerintem), akkor biztos, hogy a pálya körüli labda nélküli futások a leghatékonyabbak?

 

 

A nyílt és zárt készségű sportágakról az alábbi linken olvashatunk: http://www.gancsosandras.com/edzesmodszertan_amiben_hiszek/

A teljes cikk angolul itt olvasható: http://allasfcb.blogspot.hu/2015/06/mental-speed-of-sergio-busquets.html

 

A legjobb vezetők tudnak nemet mondani

A Southampton Norwich elleni mérkőzésének kezdőcsapatából kimaradt Sadio Mané, aki szinte alapembere a csapatnak. A döntést a vezetőedző, Ronald Koeman hozta meg természetesen, aki döntését a következőképp indokolta: 

A csapatban volt, de túl későn érkezett meg a megbeszélésre. Vannak szabályaink a csapatnál.

football-ronald-koeman-southampton-sunderland-premier-league_3218325.jpg

A legfontosabbak egy vezető számára az alapelvek. Azok a gyökerek, amikbe mindig lehet kapaszkodni, amikre mindig vissza lehet hivatkozni és amiket a munka elkezdésekor le kell fektetni. Mivel mi most utánpótlásban dolgozó edzőkkel, vezetőedzőkkel foglalkozunk, ezért érdemes erről beszélnünk egy kicsit.

Egy jó vezető nem fél nemet mondani. Ennek a nevelésben is óriási szerepe van, hiszen az alapelveink alapján döntjük el azt, hogy mikor mondunk nemet, a vezetők "alatt" lévő emberek pedig ezekből tanulnak és ez formálja a személyiségüket is. 

Képzeljük magunkat abba a szituációba utánpótlás edzőként, hogy az általunk legjobbnak titulált játékosunk, aki mérkőzéseket dönt el a javunkra, egyre inkább lezserebb lesz: késik edzésről, edzésen nem hozza ki magából a maximumot, pedig megvan benne minden, amire szerintünk egy labdarúgónak szüksége van. Mit teszünk? 

Azt játszatjuk mérkőzésen, aki kevésbé tehetséges, de rendesen dolgozik vagy pedig azt, aki tehetséges, de tehetségét motiválásunk ellenére is elpazarolja?

10351816_643275502444078_7144384557201361748_n.jpg

Mivel a legtöbb utánpótlás edzőn rajta van a szülői nyomás, ezért szükséges az, hogy mérkőzéseket nyerjen egy utánpótlás csapat, még annak ellenére is, hogy nem ez a legfontosabb a játékosok nevelése szempontjából. Az edző nyerni akar és a szülők számukra természetesen teszik fel a kérdést: "miért nem játszatod a legjobb játékost, nem akarsz nyerni?". 

Az utánpótlásban lévő eredményekről, sikerekről és kudarcokról egy másik cikkben beszélünk.

Egy jó vezető, egy jó vezetőedző képes nemet mondani még akkor is, ha ez a döntés áldozattal jár. Igazából egy vezetőnek szinte minden döntése áldozattal jár. Ha igent mond, akkor azért, ha pedig nemet, akkor azért. 

11229972_722516541186640_7752412526516794274_n.jpg

Én, személy szerint arra biztatok mindenkit, aki más emberek sorsáért felel, hogy ne legyen túlzottan szigorú, hanem egyszerűen tartassa be az előre meghatározott, világosan megfogalmazott alapelveket mindenkivel. Még akkor is, ha ez elutasítással jár. Megnyugtatok mindenkit: vezetőnek lenni sosem könnyű feladat! 

Edzések intenzitásának növelése - II. rész

Az első részben szó esett arról, hogy játékon keresztül, hogyan tudjuk növelni az edzésgyakorlatok intenzitását, most pedig próbáljunk meg arról beszélni, hogy alap-, vagy alkalmazott koordinációs (például passzgyakorlatok) közben hogyan tudnánk javítani ezen.

 

Vegyünk példának egy egyszerű labdavezetési gyakorlatot, ahol csak annyi a játékos feladata, hogy vezesse a bóják közt a labdát, majd passzolja azt be egy üres kiskapuba.Ennél a gyakorlatnál a játékosnak nem kell gyorsan cselekednie, nem kell döntést sem hoznia, az edző pedig hajthatja és kívülről, úgymond mesterségesen beavatkozva növelheti az intenzitást, de a játékos semmiképp sem akar gyorsabban cselekedni természetesen, önmagától. Hogy miért?

Mert mi, emberek, ilyenek vagyunk általában. A kisebb ellenállás irányába megyünk el, magunknak feleslegesen nem akarunk nehezíteni a dolgunkon. Hogyan lehet akkor mégis egy ilyen gyakorlatból természetes motiváción keresztül növelni az intenzitást?

sat_hp_hero_boys.jpg

Az első részben idéztünk Tajti Mátyástól, aki azt mondta, hogy kint Barcelonában még a "legovisabb" feladatokat is maximális intenzitással és sebességgel végzik a játékosok. Az első részben azt is említettük, hogy ott nagyon nincs is más választásuk a gyermekeknek, hiszen ellenkező esetben elküldhetik őket az óriási tömegbázis miatt. Most mégis próbáljuk meg növelni ennek az egyszerű gyakorlatnak az intenzitását. Erre nézzünk meg több módszert is:

1. Két, vagy több szlalompályát állítunk fel és versenyhelyzetet teremtünk sorverseny által. A versenyhelyzet a legtöbb játékosnak a komfortzónáján kívül esik, pedig az élsportban ez természetes, így a versenyhelyzet pozitív hatással lehet a fejlődésre, ráadásul növeli a természetes intenzitást és beleneveli a gyermekekbe a győzni akarást.

2. Az előző pontnál még mindig nem tettünk bele döntéshozatalt, nem tettük sokkal bonyolultabbá és nehezebben megoldhatóbbá a játékosok számára a gyakorlatot, tudjuk másképpen is növelni az intenzitást. Nézzünk egy példát arra, hogyan tudjuk az előző gyakorlatot kombinálni egy másikkal.

drill_151227_0.jpg

A gyakorlat egyszerűbb, mint ahogy tűnik. A két játékos egyszerre indul el labdavezetéssel, majd ahogyan az ábrán is látszik a szlalompálya után az egyik játékos a kiskapuba passzol, majd igyekszik megakadályozni a másik játékost, hogy a narancssárga bóják közti átvezetése után a másik kiskapuba passzoljon. Utána csere. A gyakorlat térben természetesen a korosztálynak és az aktuális csapatnak adekvát kell, hogy legyen. 

 

Lehetséges, hogy van több módszer is arra, hogy növeljük az intenzitást, de tapasztalat alapján ezek javítanak és kevesebb edzői közbeavatkozást igényelnek motivációs téren. Az előzőhöz hasonlóan mutatunk egy videót, ahol gyors labdavezetésre vannak ösztönözve a gyerekek, hogy elkerüljék az 1:1 elleni játékot és könnyebben be tudják fejezni a feladatot góllal. 

 

 Arra biztatunk minden kollégát, hogy ossza meg velünk tapasztalatait és segítsünk egymáson! Várjuk a hozzászólásokat. A következő részben megnézzük, hogyan lehet a terheléses feladatokat kombinálva növelni a természetes intenzitást.

Edzések intenzitása Magyarországon és Barcelonában - I. rész

Sokan beszélünk manapság arról, hogy vajon mi is lehet a különbség a magyar és a külföldi utánpótlás labdarúgó edzések közt. Mi lehet más? Jobb gyakorlatok vannak? Összeigazolt utánpótlás játékosok? Ezen beszélgetések alkalmával szakmai berkekben szinte mindig elhangzik az, hogy az edzések intenzitása. 

Tajti Mátyás nyilatkozott már pár alkalommal, mióta az FC Barcelona utánpótlásának kötelékébe tartozik és a következőket mondta tapasztalataira alapozván:

"Itt kint a legovisabb feladatokat is maximális intenzitással csinálja mindenki, olyan gyorsan, amennyire csak lehet, és természetesen minél pontosabban is. Mindent, amit sprintben kéne futni, azt 100%-osan csinálják meg az itteniek. Ettől lesznek itt később sokkal gyorsabbak, mint a magyar játékosok."

 

Ugyanezt az állítást alátámasztja édesapja, Tajti József is, aki a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egykori szakmai vezetőjeként most Barcelonában figyeli és blog formájában adja közre a katalán utánpótlás labdarúgó edzések tapasztalatait. Ő ezeket a sorokat írja ezzel kapcsolatban:

 

"A magyar futball legnagyobb lemaradása mind felnőtt, mind utánpótlás szinten az iramban, a ritmusban, az intenzitásban van. Véleményem szerint ebből ered a többi hiányosságunk is.

Amivel szembesülök önkéntes barcelonai "tanulmányutam" során, az edzéseken és mérkőzéseken tapasztalható nagyon magas iram."

 

Természetesen erre szakemberként választ is ad, útmutatást, megoldást a problémára (amit sajnos nagyon kevesen tesznek). Tajti József megoldása a következőben rejlik: 

 

"Ha annyit el tudnánk érni a képzésünkben, hogy már a legkisebb kortól kezdve azonnal megtámadják játékosaink az ellenfél labdás játékosát, ugrásszerűen változna az iram, és igen rövid időn belül a labdarúgásunk minősége is!"

 

 

Azt mondja tehát Ő is és fia is, hogy bármilyen feladat is legyen edzésen, az utánpótlás korú labdarúgók maximális sebességgel és intenzitással hajtják végre, az edzőknek szinte alig (vagy egyáltalán nem) kell motiválni és dorgálni a játékosokat. Játékban pedig az lehet a kulcs edzésen, hogy támadják meg a labdás játékost mindig és akkor gyorsabb döntésekre ösztönzik őket, amitől javulhat az intenzitás. 

 

Nos, Barcelonában és a top akadémiákon könnyen megtehetik azt, hogyha egyik játékos nem dolgozik maximális intenzitással, akkor búcsút intenek neki és jöhet a következő gyermek. Ez azért elég erős kijelentés, de miért ne tehetnék meg?! Próbáljunk meg tehát arról beszélni, hogy a kis kluboknál Magyarországon hogyan lehet növelni az edzés intenzitását.

 

Az egy jó dolog, hogy edzésen játék közben mindig minél gyorsabban támadjuk meg a labdás játékost, de ezzel kapcsolatban adjunk is értelmet annak, hogy mikor, miért és hogyan támadják meg a labdás játékost. Ez játék közben javíthat az intenzitáson, de mindenképpen adjunk a dolognak értelmet! 

Edzésen viszont nemcsak mérkőzésjáték van, hanem különböző kisjátékok, koordinációs gyakorlatok, stb. is szerepelnek. Nézzünk egy 2:1 elleni klasszikus edzésgyakorlatot, ahol a két labdabirtokló játékos kapura tör egyetlen labdaszerző játékos ellen (plusz kapus).

drill_151226_0.jpg

Az 1. ábrán látható gyakorlatnál számtalan alkalommal látunk henyélést, lassú labdavezetést, oda-vissza passzolgatást, cicázást, stb. Az edző pedig "hajtja" a játékosokat, hogy "csinálják gyorsabban, mert visszaér a képzeletbeli védő". Üvöltözés, két passz utáni büntetés, stb. kíséri a gyakorlatot sok alkalommal. (Arról nem is beszélve, hogy 2:1 elleni irányban való játéknál keresztmozgást kér az edző a labda nélküli társtól [pl. mögékerülés], de ez legyen egy másik cikk témája)

Hogyan tudunk tehát ennek a gyakorlatnak értelmet adni és természetesen növelni az intenzitást? Nézzünk erre egy variációt, ami segíthet!

drill_151227_1.jpg

A gyakorlat a következő:

1. Ütempassz lábra a beinduló társnak

2. Átvezetés egy kapun (két bója által határolt képzeletbeli vonal)

3. Befejezés

4. Kapus indítja egy társát (igény esetén az edző ad neki gyorsan labdát)

5. Fekete mezes játékosok 2:1-ben vezetik az akciót, míg az előbb támadást befejező sárga mezes játékos visszafutó védő szerepkörben tűnik fel

A gyakorlat értelme és integrálhatósága a mérkőzésjátékba:

A feladat első része lehet egy olyan szituáció, hogy a két középhátvéd közé beinduló játékosnak indít a labdás játékos, majd az befejezi az akciót. Létezik ilyen mérkőzésen? Igen. (Ez persze csak szimulálja ezt a helyzetet.)

A feladat második része, hogy kontratámadás van, ahol 2:1 elleni szituáció alakul ki, ám -ahogy mérkőzésen MINDIG- igyekszik vissza a többi társ (jelen esetben egy labdaszerző játékos), hogy elkerüljék a kapott gólt. Létezik ilyen mérkőzésen? Igen.

 

Miért növeli ez az intenzitást az edző motivációja és túlzott szigora nélkül? A válasz egyszerű: a fekete mezes játékosok könnyebben oldanak meg 2:1 elleni játékot, mint 2:2 ellenit. Ezért gyorsabban akarják megoldani (belső kényszer a magasabb intenzitásra), mert rohan visszafele a visszafutó védőtárs és ezáltal nagyobb nyomás lesz a labdabirtokló csapaton. Ilyenkor is érvényes az, hogy azonnal támadjuk meg a labdás játékost? Nem hinném, inkább lassítani kéne a létszámhátrányban lévő csapatnak a támadást.

 

 

Ebben a cikkben tehát egy 2:1 elleni kisjátékon keresztül mutattuk be, hogyan lehet természetesen növelni a gyakorlat intenzitását. A gyakorlatot térben minden edző maga alakítsa ki a saját csapatának megfelelően és igény szerint gyakorlat közben változtassa az arányokat. A következő bejegyzésből kiderül, hogyan tudjuk növelni az edzésgyakorlatok intenzitását olyan feladatoknál, ahol nincsen "természetes versenyhelyzet", mint mérkőzés közben. 

FutballGlóbusz: Lehet-e bajnok a bajnokból?

Az olasz Juventus F.C. zsinórban nyert 4 scudettót, az előző szezonban pedig meglepetésre Bajnokok Ligája finálét játszott. A 31(30? 29? nézőpont kérdése)-szeres itáliai bajnokcsapat ebben az átigazolási szezonban azonban jelentősen átalakult. Nagy nevek távoztak, nagy nevek érkeztek. Vegyük hát át, így milyen eséllyel vágnak neki a Zebráknak a  2015-16-os idénynek.

 

Talán nem túlzás azt mondani, hogy Európa egyik legszeretettebb klubjáról beszélünk, a több ezres rajongótábor pedig a berlini BL-döntő óta pedig csak gyarapodott. Kétségtelen tény, hogy ez annak a menetelésnek is köszönhető, amit az Öreg Hölgy az elmúlt évtizedben produkált. Nem, nem lehet azt mondani, hogy mindent megnyertek, amit meg lehetett nyerni, bár igazi sikersztori az övék, mivel nincs 10 éve, hogy történetük során először kellett szezont a másodosztályban tölteniük. Természetesen a SerieB-s kaland csak egy évig tartott, hiszen egy meggyengült csapattal is elnyerték az első osztályú tagságot. Az idei évkezdet az akkori állapotokat idézi, noha most nem a SerieA tagság a tét. Első bajnoki címüket az ismételt feljutás után a 2011-12-es idény hozta, azóta pedig nem lehet letaszítani őket Itália trónjáról.

 

 

Adios, Carlos!

 

A Juve első igazi nagy nyári vesztesége az volt, mikor az elmúlt szezonok egyik legjobb teljesítményt nyújtó játékosa Carlos Tevez bejelentette hazatérését Argentínába. Egyébként sem rendelkeztek a Bianconerik kiemelkedő csatársorral, ezért csak még fájdalmasabb volt az ő távozása. 31 éves kora ellenére topformában futballozott, valószínűleg azonban mégis levezetni tért vissza a Boca Juniorshoz. Elöl tehát meggyengült a Juventus, helyére sietve igazolni kellett valakit/valakiket. Az olasz bajnokság leginkább körbeudvarolt fiataljára sikerült nekik végül is lecsapniuk. A Palermo csapatától hozták át a fiatal Paulo Dybalát, akit a jövő egyik legnagyobb ígéretének tartanak, noha már az elmúlt idényekben is ontotta a gólokat. Kérdés azonban, hogyan lesz képes alkalmazkodni a Juventus mérsékelten támadó játékrendszeréhez, hogyan tudnak összedolgozni a középpályával, valamint csatártársával, a szintén frissen igazolt Mario Mandzukiccsal, aki az Atletico Madridból érkezett.

 

 

Köszönet, Maestro!

 

A Milan ikonból lett Juve ikon Andrea Pirlo is sokak bánatára hagyta el a nyáron Torinót. 2011-ben, mikor megérkezett a Juventushoz kételkedve fogadták őt, hiszen már akkor sem tartozott a legfiatalabb, leggyorsabb játékosok közé. Érkezése után sem vált egy villámléptű futballistává, de csakhamar bebizonyosodott, hogy párját ritkító szervezői képességekkel bír a középpályán. A legutóbbi idényben egyre inkább körvonalazódott a távozása, hiszen a csapat sokszor jobb teljesítményt nyújtott a veterán olasz nélkül, mint vele. Allegri mester eredményesen variált az olyan fiatal játékosokkal, mint Marchisio, Sturaro, és a csapat ifjú klasszisa, Pogba, így Pirlo legfeljebb csak sokadik kispados lett volna a 2015-16-os szezonban, ami nem méltó egy ilyen sztárjátékoshoz. Mégis egy nagy névvel lett kevesebb a Juventus a hiányával, pótlására pedig szintén egy olyan középpályást igazoltak, akinek vegyes a megítélése. Sami Khedira a Real Madridban kirekesztetté vált, így került Olaszországba. Egy meglehetősen alulértékelt futballistának tartom őt, hiszen ha a Realban nem is vált alapemberré, számos nagy európai klub húzó egyéniségévé nőhette volna ki magát. És még azzá is válhat, noha közel jár a 30-hoz. Tény mindenesetre, hogy a német messze nem akkora klasszis még, mint a távozó Pirlo, a képességei azonban fantasztikusak.

 

 

Könnyes búcsú a "királytól"

 

"Artur királytól", hiszen chilei válogatott alapembere, Arturo Vidal is egyike azoknak, akik ebben az átigazolási időszakban álltak tovább a Juventustól. Az ő távozása érintette talán legérzékenyebben a Juventinokat, hiszen Vidal a minden szempontból ideális futballistát testesítette meg a klubnál, egy olyan karaktert, amire bátran mertek alapozni a kezdetektől. És milyen jól tették! 4 szezonjában, amit az Öreg Hölgynél töltött, 4 bajnoki címet szerzett, így számos kimutatásban az éllovasok között van. Szintén elég felemás fogadtatása ellenére csakhamar meghálálta a bizalmat és vált a rajongók kedvencévé. Hogy miért is? Legfőképp azért, mert nem csak klubszinten produkált brilliáns statisztikákat, hanem egyéni összevetésekben is. Hitte volna például valaki, hogy Európa szerte a legtöbb szerelést és a legtöbb szabályos szerelést kivitelező labdarúgó is épp a SerieA-ból kerül ki? Abból a SerieA-ból, ami évek óta csak "gyengül" a Premier League-gel, a Bundesligával és a La Liga-val szemben? És hogy a legtöbb szerelés és a legtöbb szabályos szerelés is egy ember nevéhez köthető, aki nevesül épp Vidal? Mindemellett a gólokat is szorgosan lőtte védekező középpályás létére, négy idény alatt 46-ot. Értelemszerűen kulcsszerep jutott neki a védekezésben is: a 2011-12-es bajnoki idényben például a Juve nem kapott gólt, mikor a chilei a pályán volt, azt a bajnokságot veretlenül nyerte is a fehér-fekete együttes. Vidal a futballisták közt botrányhősnek számít, hiszen többször meggyűlt már a baja a hatóságokkal, ez nem vont le semmit a népszerűségéből a szurkolók körében, nem úgy az, hogy a klubnak tett "hűségesküje" ellenére cirka 40 millió euróért idén nyáron a Bayern Münchenbe igazolt, mondván BL-t szeretne nyerni. Ehhez már a Juvéval is közel állt, idéntől azonban a németeknél bizonyíthat.

 

 

 

Átmeneti év

 

Ez a legtalálóbb kifejezés arra, ami most a torinói együttesre vár, hiszen míg a tavalyi csapatot Allegri mester jóformán készen kapta Contétól, most egy teljesen új, helyenként erősödött, helyenként gyengült keretből kellene kihoznia a maximumot. És ez bizony nem egyszerű feladat, pláne úgy, hogy a bajnokság már elkezdődött. Az első bajnoki találkozón is jól megfigyelhető volt az együttesen az összeszokatlanság, noha a kezdőben új emberként csak Mandzukic kapott helyet, a vége hazai pályán egygólos vereség az Udinésétől. Persze ez az átmeneti idény korántsem jelenti azt, hogy teljesen esélytelenek a bajnokságban, vagy épp a Bajnokok Ligájában. Allegri, mint már említettem az elmúlt idényben is ügyesen variált a játékosok ki- és beépítésével, idén is ezt kellene kiviteleznie, csak nagyban. A játékosok minősége természetesen predesztinálja őket a sikerre, de lehet, hogy a kezdeti nehézségek a szezon további részére is rányomják a bélyeget. A célja Allegrinek most nem lehet más, mint új játékrendszer alapjainak lefektetése, és idővel annak sikeres alkalmazása. Már bizonyította, hogy képes rá, és abban is biztosak lehetnek a szurkolók, hogy a vesztes BL- finálé után idén egy még agilisabb, harapósabb Juventus van születőben.

 

Edzői szemüveg: Bilbao - Barcelona elemzés

A Spanyol Szuperkupa első mérkőzésén az Athletic Bilbao 4-0-ra győzte le meglepetésre a nagyon gyengén teljesítő Barcelona együttesét, akik ugyanazon a héten még megnyerték a Sevilla elleni Európai Szuperkupát, ezzel egy lépéssel közelebb kerülve a sextupléhez (6 kupás szezon). Ez a vereség még nem jelenti azt, hogy a Bilbao nyeri a Szuperkupát Spanyolországban, de nagyon (értsd: hihetetlenül) megnehezítették a Barcelona dolgát.

 

Kicsit nézzünk bele, hogy ez a rendesen felforgatott Barcelona kezdőcsapat, hogyan veszítette el a Barcelona szurkolók bizalmát. 

A kezdőcsapatban legnagyobb érdekességei, hogy Bartra-Vermaelen volt a két középhátvéd, mellettük bal oldalon Adriano kapott lehetőséget (Alba sérülése miatt), előttük pedig a Mascherano - Sergi Roberto - Rafinha hármas szerepelt, míg a támadósorban a sérült Neymart Pedro helyettesítette. Mindezen játékosok úgy játszottak, hogy a kispadon ott ült Piqué, Busquets, Mathieu (aki nyilván rutinosabb a Barcában, mint Vermaelen), Rakitic és Iniesta is.

Minden védelemnek a világon szüksége van vezéregyéniségekre és amint tudjuk, Bartra nem Puyol és még Piqué vezéri kvalitásait sem üti meg, Vermaelenről nem is beszélve. Mascherano pedig előttük kapott szerepet. A középpályán teljesen hiányzott a rutin, gyakorlatilag, ha arra gondolunk, hogy Xavi vagy Iniesta a mindenkori Barca trénerek meghosszabbított jobb kezei a pályán, akkor most nem tudunk a középpályáról sem olyan nevet mondani, aki egy stílust meg tudna határozni jelenlétével és taktikai felkészültségével. Sergi Roberto és Rafinha sem ilyenek. Sajnálatos, de meg kell értenünk, hogy a játékosok is emberből vannak, ez a mérkőzés pedig még mindig az előszezon része, így muszáj Enriquének is pihentetni játékosokat, főleg, ha ilyen feszített a menet az előszezonban.

Emeljünk most ki néhány fontos momentumot, ami többször megismétlődött a mérkőzés során és talán választ kapunk arra, hogy a Barcelona miért nem tudott effektíven focizni a remekül presszionáló Bilbao ellen.

1. 

1_4.png

Mondhatnánk, hogy ennyire hiányzott "csak" Busquets a Barcelonából. Amint látjuk Mascherano a labdás felé közelít, pedig még ő nyilatkozta azt régebben, amikor idejött, hogy elképesztő volt látni, hogy néha azzal segít a társának, ha eltávolodik tőle. Csak ezt a képet emeltem most ki, de többször előfordult, hogy Mascherano a középpályán az ellenfél játékosai közt rosszul találta meg az üres területeket. Ez a rovat lehetne a "Busquets itt lenne" rovat. Ha a sárga karikában lenne Mascherano, ugyanúgy megjátszható lenne, sőt több ideje lenne átforgatni a játékot vagy szembefordulni az ellenfél kapujával nyitott pozícióban és indítani vagy átlós passzal előrevinni a támadást.

2.

4_5.png

A kis területen történő játék. Rendben, hogy a Barcelona kis területen remekül játszik, sokat is gyakorolják az ún. Rondo gyakorlatot, de az, hogy mérkőzésen ilyen sokszor előforduljon ez a jelenet, szinte nonszensz. Ha már a két kis sárga karikában helyezkedne 1-1 támogató játékos, azonnal lehetne folytatni a játékot, így viszont elég 1 vagy 2 Bilbao játékos ahhoz, hogy a Barcelona elveszítse a labdát.

 

3. 

3_5.png

Tegyük fel, hogy nem szoktam annyira figyelni Rafinha helyezkedését és átlagpozícióját, de szerintem nagyon ritka, hogy egy kreatív játékos, aki a labdakihozataloknál kevésbé megbízható, mint Messi, ilyen mélyen helyezkedjen a pályán. Látjuk is a következményét, ő is túl közel helyezkedik társához, így amint labdát kap, a Bilbao középpályás letámadása következtében, azonnal labdát veszít, nagyon nehéz arról a kis területről kifordulni labdával, ráadásul a saját térfelének közepén rendkívül kockázatos. Többször előfordult.

 

4.

2_5.png

Szintén szervezésbeli hiba a Barcelonánál, egy egyszerű, számtalanszor lejátszott 3:1 elleni szituációt nem tudnak megoldani. Amint látjuk, Sergi Roberto úton van (nagyon helyesen), hogy megtámogassa a labdás játékost és meg tudják játszani Adrianot a szélen, de Vermaelen labdája későn érkezik, addigra pedig a sárga nyilakból látható szög már majdnem nagyobb, mint 90 fokos. Erre bizony Adriano is reagálhatott volna, hiszen Robertonak így gyakorlatilag le kell pörgetnie a labdát, a lábfej belső részével ez egy roppant nehezen kivitelezhető passz, ha pedig egy gyengébb pörgetést választ, a Sergi Roberto mögött érkező ellenfél játékos azonnal olvassa a szándékot. Ebben az esetben Busquets egészen biztos, hogy nem adta volna a labdát Adrianonak, hanem átvette volna és a túloldalon helyezkedő Bartra kapta volna az ívelést, amennyiben Alves nincs üresben. 

5. 

5_4.png

Ne menjünk el amellett, hogy a Bilbao hogyan használta ki a Barcelona középpályájának rutintalanságát! A Bilbao középpályás presszinget alkalmazott, miután a Barcelonának sikerült megtartani a labdát a saját térfelén. Ez röviden abban merül ki, hogy a középpálya összes területét jól zárják le és amint valaki labdát kap a középpályán, azonnal lesz egy-egy ember, aki megtámadja őt, ezzel gyakorlatilag az összes Barcelona játékos a saját kapuja felé nézve tudja csak átvenni a labdát. Ez volt az a védekezés forma, ami teljesen megölte most a Barcelona előre játékát.

 

 

Röviden csak ezt a pár jelenetet akartam kiemelni, nem kívántam a gólokról külön elemzéseket írni, elég azt érezni ezekből, hogy a Barcelonánál nem volt előrefelé játék, sőt még a labda megtartásával is küzdöttek. A Bilbao kivárt és kikényszerítette a hibákat, melyekből aztán gyors támadásokat vezettek és tényleg minden lehetőséget megragadtak. 

 

Németh Barnabás

Edzői szemüveg: Csak a támadó cselezhet?

 

Az edzői szakma többnyire egyetért azzal, hogy a labdás támadó mindig is előnybe lesz a védőjével szemben. A korábbi, A futball nagy alapigazságai, vagy mégsem?! című cikkemből kiindulva ezt is érdemes megkérdőjelezni és nem ész nélkül elfogadni.

Miről is beszélünk pontosan? Azokat a szituációkat boncolgatom most, amikor a labdás támadó 1:1 elleni játékhelyzetben van az őt őrző védővel. Általában úgy tartják, hogy ilyenkor a támadó mindig előnyben van a védőjével szemben, hiszen a támadó kezdeményez és a védő erre reagál. Vagyis ha a védő reagál, akkor a támadó döntéseit próbálja tönkretenni, megakadályozni a támadó által végrehajtott mozdulatok után, azaz folyamatosan „múltidőben” van. Logikus…

 

Vajon ezt a folyamatot hogyan játszhatja ki egy okos védő?

 jano2.png

 

A labdás támadó mindig megpróbálja a védőt kibillenteni az optimális állapotából, pl. jobbra kilépteti a védőt és a másik irányba viszi el a labdát, ezzel teret és időt nyerve. Vagyis a támadó kikényszeríti a számára optimális helyzetet. De ezt egy gondolkodó védő is megteheti.

 

Aktív védőcsel

  1. Kitámadó védőcsel

Ezalatt azt értjük, amikor a védő szerelést szimulál. A védő, ahogy közeledik felé a labdás támadó:

a., ugrik egyet a támadó felé

b., vagy csak felé dől

c., vagy az egyik lábával úgy csinál, mintha a támadó felé lépne.

Emiatt a támadó a védőtől aránylag távol, valamerre eltolja a labdát, mert azt hiszi, hogy szerelik. Ha a védőjátékos a helyesen végrehajtott védőalapállásban és megfelelő távolságban (1,5-2 m, támadó sebességétől függ) csinálja meg a védőcselt, akkor rákényszerítette az akaratát a támadóra és jó eséllyel szerelni fog. Vagyis ebben az esetben a védő billentette ki az optimális állapotából a támadót.

   2. Becsúszó védőcsel

Ezt akkor alkalmazzák a védők, amikor nagy sebességgel közeledik a labdás támadó felé, aki szintén gyors mozgásban van. Ebben az esetben a védő a támadótól 3-4 méterre úgy tesz, mintha elugrana és messziről rácsúszna. De a védő miután felemelte az egyik lábát (szimulálva mintha elrugaszkodna) felveszi a támadó mozgásirányát és sebességét a becsúszás helyett. Ettől a labdás támadó sok esetben megijed, vagy rosszul tolja meg a labdát, így jó eséllyel a védő labdát szerezhet a támadó kizárásával.

 

Passzív védőcsel

 

  1. Kötény védőcsel

Ebben az esetben a labdás támadó és a védő egymással szemben állnak, vagy a labdás támadó nagyon lassan halad a védő felé. A védő direkt nagy terpeszben áll a támadóval szemben felkínálva neki, hogy kötényezzen. A védő a támadó szemét és lábát nézi, hiszen látja a támadó szemén, hogy észlelte-e a kötény lehetőségét, amennyiben igen, úgy már csak a lábát kell figyelnie, várnia kell a pillantot, amikor felemeli a lábát a támadó, hogy elgurítsa a játékszert. Ebben a pillanatban a védő összezárja a lábait és a kötény helyett labdát szerzett.

 

  1. Ritz védőcsel

Ritz D. Balázs beszámolója és cselének felhasználása alapján jutottam ehhez a trükkhöz. Lényegében ugyanaz, mint a köténycsel, csak itt a védő direkt engedi is a támadónak, hogy bekötényezze. A kötény pillanatában a védő úgy fordul meg, hogy a támadót kizárja a játékból. Ezt könnyen megteheti, hiszen nem azzal foglalkozik, hogy kötényt kapott, hanem csak a támadó mozgását nézi. A másik verziója, hogy ha a csatár jobbról akarja megkerülni a védőt, akkor a védő balra fordul meg, de a jobb kezét hasmagasságban kitéve a forduláskor visszatartja a támadót, ill. lelassítja, ami még szabályosnak mondható. Ha a támadó a másik irányba megy, akkor értelemszerűen a másik irányba fordul meg a védő és a másik kezét használja.

 

Most az 1:1 elleni játékhelyzetekről írtam, ahol a védőnek elsősorban nem a testi erejét kell használnia, hanem az eszét. Amennyiben a védőink ezeket a cseleket tudatosan és jól használják, akkor látványosan feljavul az 1:1-ben nyújtott teljesítményük.

 

 

 jano1.png

 

 

Írta: Rózant János

FutballGlóbusz: A világ legjobbjai voltak II.

A következő összeállításban azokat a válogatottakat veszem górcső alá, akik hajdanán sikert sikerre halmoztak, mostanság pedig csupán árnyékuk egykori önmaguknak. Számos ilyen példa van/volt a futball világában, ezért ez az elemzés több részből áll majd. Ezúttal tekintsünk vissza Portugália, Spanyolország, Hollandia és Magyarország sikereire, és vessünk egy pillantást a jelenlegi helyzetükre.

 

 

Portugália: csapategység helyett C.Ronaldo

 

A luzitán csapat egyetlen nagy világversenyen sem tudott eddig diadalmaskodni, noha sokszor nagy reményekkel vágtak neki egy-egy sorozatnak. A jelenlegi keretük messze nem ígér akkora sikereket, mint az egykori aranygenerációé, melynek tagjai voltak például Rui Costa és Luis Figo is. Az ő nevükkel fémjelzett csapat 2000-ben bronzot nyert az Eb-n, 4 évvel később pedig az ezüstöt is megcsípte, és csak Görögországon múlt, hogy nem lettek Eb-győztesek. Mint sok más válogatottnál, úgy náluk is felnőtt azonban egy új generáció, és a régiekkel eltűnőfélben vannak az egykori szép sikerek is. A 2016-os Eb-re valószínűleg kvalifikálnak majd, de a végső győzelmükre fogadni vakmerő vállalkozás lenne.

Számos csapatnál megfigyelhető az a jelenség, hogy rendelkeznek egy (vagy két) világsztárral, a többi játékosuk "középszerűnek" mondható, így arra az egyre hegyezik ki a játékukat. Ha valamilyen oknál fogva ez a kulcsjátékos hiányzik, a játék összeomlik, tanácstalan lesz, és szinte már mérkőzés előtt borítékolható a vereség. Én pontosan ilyennek látom a Portugálokat is, gondolom ezzel nem vagyok egyedül. C. Ronaldo annyival elismertebb, /ha nem is annyival jobb/ játékos a többieknél, hogy az egész játékot feltűnően csak rá építik, nincsenek különösebben variációik, a cél: kiszolgálni őt. Ez a mentalitás és a csapategység hiánya nem kecsegtet túl sok jóval, noha 2012-ben még Eb elődöntőt játszott a csapat, azóta sok víz lefolyt a Dunán, Ronaldo pedig háromszoros Aranylabdás lett. Nem mondom, hogy így abszolút esélytelenek a soron következő világversenyeken, de tudvalevő, hogy a futball csapatjáték, így inkább ezt a vonalat kellene erősíteniük a jövőben, így talán Cristiano esetleges hiányában is tudnának bizonyítani. Azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy már Ronaldoban sincs több, mint 4-6 év válogatott futball, ideje lassan fiatal tehetségeket beépítenie a bordó-zöldeknek, akik a 2018-as Vb selejtezők során a Mieinkkel is megmérkőznek majd.

 

Az aranygeneráció

 

 

 

Spanyolország: a mélyrepülés non plus ultrája.

 

És tették mindezt néhány éven belül. 44 esztendőn át nyeretlenek maradtak világversenyen, majd gyors egymásutánban megnyertek mindent, amit meg lehetett nyerni. 2008-ban meglepetésre(?) verték a németeket Eb-döntőben, 2009-ben a Konföderációs kupán bronzérmet szereztek, 2010-ben 2x15 perc hosszabbításban nyertek Vb döntőt Hollandia ellenében, 2012-ben pedig ismét felülhettek Európa trónjára. Hegemóniájuk évekig megkérdőjelezhetetlen volt, veretlenségi rekordokat döntöttek minden egyes lejátszott meccsel. 5(!!!) éven át szinte végig FIFA-világranglista vezetők voltak, és hittük azt, hogy ezt a fiatalnak mondható együttest jó darabig nem szorongathatja meg senki. Rövid passzos játékukkal forradalmasították a válogatott futballt, és ezzel a taktikával sokáig nem tudtak megbirkózni soros ellenfeleik. Aztán jött a Brazíliai Vb, sok ezer ember, aki fogadott az ő végső győzelmükre, és a fájdalmas búcsújuk a csoportkörben, miután alulmaradtak Hollandia és Chile ellen is. Noha talán a világ legerősebb és legjobb nevekből álló kerete az övék, a legutóbbi Vb kudarc megtörte őket, és a felismerés, hogy addigi nyerő játékuk nem volt hatékony többé. Barátságos mérkőzéseken azóta kapituláltak Franciaország, Németország és Hollandia ellen is, Eb selejtező csoportukban pedig Szlovákia ellen tudtak alul maradni, akik ráadásul így megelőzik őket a kvalifikációs sorozatban. Ezek az eredmények pedig nem sok jóval kecsegtetnek a jövőre nézve, vissza is csúsztak történelmi mélységekbe a világranglistán, most a tizenkettedikek. Pedig a másik ibériai csapattal ellentétben náluk nem lehet azt mondani, hogy egy egyenlőbb lenne a többinél, minden posztra hasonló kvalitású (több hasonló kvalitású) embert tudnak bevetni szükség szerint, és valamennyi formációban működőképesek tudnak maradni. Tehetségekben és játéktudásban tehát nincs hiány, és azt sem lehetne mondani, hogy nem egy összeszokott gárda a spanyol. Véleményem szerint csupán a játékstílus az, amit már az ellenfelek kiismertek, ezen pedig nem könnyű változtatni, pláne úgy nem, hogy a jelenlegi keret nagy része ezt a futballt tanulta, ebben nőtt fel, változtatniuk épp ezért nehéz és ezért gondolom úgy, hogy az elkövetkező néhány világversenyen nem indulnak jó esélyekkel.

 

Így ünnepelt Spanyolország a 2008-as győzelem után

 

Hollandia: a bronzfiúk.

 

Ez a legkonkrétabb megnevezés, amivel az Oranjét illetni lehet. 9 alkalommal is kerültek nemzetközi siker közelébe, balszerencséjükre mégis csak az 1988-as Európa-bajnokságon került a nyakukba az arany, viszont 5 alkalommal végeztek nagy tornán harmadikként, többek közt a tavalyi Vb alkalmával is. Jelenleg is épp harmadikok, bár erre kevésbé lehetnek büszkék, ugyanis a selejtezőcsoportjukban foglalják el ezt a helyet, ami, mint tudjuk, nem jelent egyenes ági kijutást. Az pedig, hogy ők ne legyenek ott jövőre Franciaországban, eléggé csalódást keltő lenne korábbi sikereik tükrében.

Csapatuk és tendenciájuk is hajaz Spanyolországéra.  A közelmúltban rendre esélyesként számoltak velük a világversenyeken, az átütő siker mégis elmaradt, és látván a selejtezőbeli eredményüket nem is várunk tőlük Európa-bajnoki diadalt. A narancssárgáknál sem igazán tudok kiemelni olyan sztárt, aki nagyobb lenne a többieknél, viszont ők is sikerrel építik be fiataljaikat akik közt számos jövőbeli vezéregyéniséget is fel tudunk fedezni, gondoljunk csak Memphis Depay-re. Nem is ebből fakad futballjuk fő problémája, hanem annak jellegtelenségéből. Nem kifejezetten ilyenek vagy olyanok, nincs egy sajátos jellegük, vagy egy igazán ütős, stratégiájuk, ami sikerre vezethetné őket. A közelmúlt holland vezéregyéniségeinek, mint például Robben vagy Van Persie a jövő évi lehet ráadásul az utolsó Eb, amin megmutatják magukat. A baljós kvalifikációs eredmények ellenére tehát számítani kell arra, hogy Blind mester igazán harapós csapatot visz a kontinensviadalra, már, ha egyáltalán kijutnak.

 

 

 

Magyarország: a világ legjobbjai voltak -picit régebben.

 

A mi válogatottunk nem illik bele a felsorolásba olyan szempontból, hogy ők legszebb napjaikat még az 50-es 60-as években élték, viszont akkori sikereik alapján kár volna kihagyni őket. Náluk a hanyatlás az 1986-os Vb után kezdődött, azóta fiaink egyetlen nagy nemzetközi tornára sem tudták beverekedni magukat. Ennek már csaknem 30 éve, azóta pedig a magyar futballélet hiába keresi azt, amivel vissza lehet téríteni Nemzeti Tizenegyünket a nyerő útra. 14 világversenyt játszottak le azóta, és volt, hogy felcsillant a remény, hogy mi is képviseltethetjük magunkat az adott sorozatban. Voltak biztató periódusok, mikor az ország egy emberként szurkolt a kijutásért (most is épp ilyet élünk), és voltak teljes elkeseredésben és tanácstalanságban töltött évek is. A sikertelenség okát már sok mindenben keresték, mégis csak az utóbbi évtizedben kezdtek el a vezetők lépéseket tenni a honi futball felvirágoztatásáért. Stadionok fejlődtek és épültek újjá, külföldi trénereket hoztak a csapat élére/még ha nem is biztos, hogy ez a jó irány/, új edzőközpontok épültek, hatalmas pénzek kerültek az utánpótlás fejlesztésébe, változatos játékrendszereket alkalmaztak, mégsem tudtak előrébb lépni. Ebben a 30 évben ellenben töretlenül hittek a következő generáció sikerében, noha nem egy generáció jött és tűnt el azóta a csapatban. Nem is igazán lehetett a magyar válogatottnál generációkról beszélni, hisz a játékosok folyton cserélődnek, nincs egy állandó keret, ami hosszabb távon tudna együtt dolgozni, egy edző kezei alatt, így jóformán be sem érhet a közös munka.  Nem lehet azt mondani, hogy nincsenek olyan játékosaink, akik klubjaikban, számos nagy nevű európai klubban ne állnának helyt, hiszen jó páran stabil alapemberként légióskodnak Németországban, Oroszországban vagy épp Lengyelországban. Mégis hiányzik valami, ami válogatott színtéren összecsiszolná őket. És szerintem az állandóság hiánya az. Egy edző, aki felé a játékosok és a szurkolók bizalommal és tisztelettel viseltetnek, aki képes úgy összeválogatni 20-25 futballistát, hogy hosszú távon tudjanak együtt dolgozni és ilyen távlatokban kitűzni a célokat is. A szövetség legnagyobb hibája a türelmetlenség, ehhez kétség sem fér. Az lehet az ember érzése, hogy mindegyik szakvezetőtől azt várják, hogy hozzanak létre egy második Aranycsapatot. Ha nem jönnek azonnal az eredmények, leváltják inkább az aktuális trénert, és hívnak egy újat, aki teljesen másképp építi a csapatot, azonban ha ő sem bizonyít azonnal, az előző sorsára jut. És így tovább. Ahogy én látom, edzőváltás egy válogatottnál akkor szükséges ha edző és játékos közt személyes ellentétek alakulnak ki, különben felesleges, hisz a válogatott meccsek "gyakorisága" nem, vagy csak ritkán indokolhatja például a motivációs problémákat. Mint már említettem, most is egy reményteli szakaszát éli a magyar futball. Noha selejtezőcsoportunk 3. helyén állunk, reális esélyeink vannak a kijutásra, a közelmúltban történt edzőváltás azonban nem tudni hatással lesz e a következő meccsek kimenetelére. Bernd Storck a harmadik tréner, aki a 2016-os Eb válogatói során vezeti a csapatot, és egyből be is dobják a német szakembert a mély vízbe, hiszen a sorsdöntő Románia elleni mérkőzésen debütál majd.

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi eredményei:

  • Háromszoros olimpiai aranyérem(1952,1964,1968)
  • 1 olimpiai ezüst (1972)
  • 1 olimpiai bronz (1960)
  • Kétszeres Vb-ezüstérmes (1938,1954)
  • Európa-bajnoki bronz (1964)

FutballGlóbusz: A világ legjobbjai voltak I.

A következő összeállításban azokat a válogatottakat veszem górcső alá, akik hajdanán sikert sikerre halmoztak, mostanság pedig csupán árnyékuk egykori önmaguknak. Számos ilyen példa van/volt a futball világában, ezért ez az elemzés több részből áll majd. Ezúttal tekintsünk vissza Franciaország, Görögország, Olaszország és Anglia sikereire, és vessünk egy pillantást a jelenlegi helyzetükre.

 

Franciaország: ahol imádják a focit, de ez kevés a sikerhez.

 

Azt kell mondanunk, hogy Zinedine Zidane, William Gallas, Claude Makelelé (és sok más nagy név)  válogatottból történt visszavonulásával elveszett valami, ami a francia foci lelkét képezte. Úgy vélem mégsem szabadna egy generációváltásnak ilyen látványos visszaesést magával hoznia, főként, mivel a legtöbb nagy reményű fiatal válogatott focistája most épp a galloknak van. Mégis talán az övék a legnagyobb vesszőfutás az elmúlt években. A korábbi Eb és Vb győztes nagy nemzetközi viadalon jóformán semmit nem tudott felmutatni a 2006-os világbajnoki finálé óta, ahol végül veszítettek ugyan, de olyan színvonalas játékot tőlük azóta sem láthattunk. Ezért is lehet az, hogy sokak számára emlékezetes maradt a berlini finálé. A jelenlegi keretük predesztinálná őket a sikerre, elég ha csak Ribéry, Benzema, Pogba vagy épp Olivier Giroud nevét említem, az áttörés azonban még várat magára. A jövőre esedékes Európa-bajnokságon házigazdaként ott lesz a válogatott, de mivel a selejtezőkben nem játszanak, nehéz megmondani milyen esélyekkel indulnak a kontinensviadalon. A FIFA statisztikái nem mellettük szólnak, ennyi biztos. 2001-ben ők voltak a világranglista vezetői, most csak a 22. legjobb együttest tudhatják magukénak, csak az utóbbi hónapban 13 hellyel csúsztak vissza. Azonban ha valakik rá tudnak cáfolni bármiféle statisztikára, akkor azok a soron következő görögök...

 

Görögország: nyert, a futball vesztett.

 

Írták a lapok, miután 2004-ben a hellének  felültek Európa trónjára. Nem kis meglepetésre. Menetelésük során kétszer (egyszer a döntőben) verték a házigazda Portugáliát,  de ők búcsúztatták azon a viadalon a francia és a cseh gárdát is. Nem a szép, támadó stílusú futballról voltak híresek bármikor is,  mégis közfelháborodást keltett akkor, hogy egy ilyen defenzív, időhúzó csapat tudott végül diadalmaskodni. Ők a példa rá, hogy így is lehet. Hiába az akkori győzelem, azóta a legnagyobb eredményük az volt, hogy 2012-ben az Eb-n a legjobb 8 között végeztek. A mostani helyzetük pedig még siralmasabb: a mieinkkel egy selejtezőcsoportban szereplő görögök kijutási esélye a jövő évi  kontinensviadalra a nullával egyenlő. Eddigi meccseiken két döntetlenből szereztek csak pontot, az egyiket épp Magyarország ellen, így csoportunk utolsó helyén állnak. Talán a sok edzőváltás a közelmúltban szétzilálta kissé a csapatot, de ez sem indokolja azt, hogy a tavalyi 7. FIFA-ranglista helyezésükről mostanra a 44.-re csússzanak vissza.

 

Az öröm pillanatai 2004-ből

 

Anglia: a genezis.

 

Noha az angoloktól eredeztetjük a futball megszületését, nem sokszor nevezhettük őket bárhol egyértelmű favoritnak. Valaha volt legjobb helyezésük a 4. volt, most övék a 9. legerősebb csapat a nemzetközi rangsorban, náluk tehát nem voltak akkora hullámhegyek-völgyek. Mindig nagy nevekből álló keretük volt, és a mai napig hozzák a tőlük elvárt és szeretett régi angolos futballt. Egyetlen kiemelkedő sikerüket mégis csak az 1966-os Vb megnyerése jelenti. Pedig idejük lett volna ezen kívül is diadalmaskodni: 1872-ben Skócia ellen ők játszották a történelem első válogatott futballmérkőzését, ami 0-0-val végződött. Anglia kitűnő példája annak, hogy hiába az erős nemzeti bajnokság (Premier League), ha válogatott szinten sosem tudnak odaérni. Ez hatványozottan igaz az utóbbi évtizedre, a 2000-es évek legjelentősebb eredménye számukra a 3 évvel ezelőtti Európa-bajnoki negyeddöntős szereplés. Valahogy mégis minden világverseny előtt hallani olyan hangokat, miszerint ez már az ő diadalukkal zárulhat, és hogy most tényleg jó a csapat, jó a játék, jók az eredmények stb. stb. stb. És mi nézők újra és újra bízunk bennük, és elhisszük, hogy lehet keresnivalójuk akár a fináléban is. Nem lehet azt mondani, hogy ne lenne egy bivalyerős válogatott az angoloké, rengeteg sztárfocistával. Véleményem szerint csak hiányzik belőlük valami plusz, amitől jókból a legjobbak lesznek, valami amitől egyedi lesz a játékuk. A jövő évi Eb-re szinte borítékolt helyük van, vezetik selejtezőcsoportjukat, tehát 2016-ban, Franciaországban ismét megpróbálhatnak bizonyítani.

 

A híres 6:3 egy jelenete

 

 

Olaszország: akiktől mindig sokat várnak.

 

És bizony sorra meg is hálálják a bizalmat alkalomadtán. A futballtörténelem egyik legsikeresebb válogatottja a Squadra Azzurra. 4(!) világbajnoki győzelemet, 1 Európa-bajnoki aranyéremet és nemrég egy Európa-bajnoki ezüstöt tudhatnak magukénak, a FIFA rangsorában pedig 2 alkalommal is az élen álltak. Jogos lehet a kérdés, miért kerül hát fel listánkra Itália? Nemes egyszerűséggel, azért, mert az utóbbi pár évben nem hozták az egykori világbajnoki formát. Olyannyira nem, hogy a 2006-os berlini diadalt követő egyik világbajnokságon SEM jutottak túl a csoportkörön. Az akkor produkált játékkal bárkit megvertek volna, mostanság mintha a híres támadó mentalitású olasz futball a feledésbe merülne, sokszor láthatjuk válogatott meccseiken tanácstalanul, kivárásra játszani őket. Igaz, az olasz válogatott a franciához hasonlóan most esik át egy nagyobb vérfrissítésen. A még válogatottban stabil alapembernek számító, de már bőven a 30 felett járó veteránok már nem tudnak lépést tartani a fiatalokkal, így nehezebb megtalálni az egyensúlyt a pályán. Antonio Conte szeret minél több játékost és formációt kipróbálni együttesével, munkájának gyümölcse pedig jövő ilyenkorra érhet be, hiszen a kékeket egy világversenyen sem szabad leírni, még akkor sem, ha most csak a méltatlan 17. helyen szerénykednek a válogatottak listáján.

 

Conte teljes tanácstalanságban

 

 

A cikkhez kapcsolódóan úgy érzem még meg kell említenem egy talán meglepő, hazai vonatkozású tényt is: az említett országok közül Görögország és Anglia is Magyarországtól szenvedte el története legnagyobb vereségét. Előbbi 11-1-re, utóbbi "csupán" 7-1-re kapitulált nemzeti tizenegyünk ellen.

 

 

 Folytatása következik...