Sokan beszélünk manapság arról, hogy vajon mi is lehet a különbség a magyar és a külföldi utánpótlás labdarúgó edzések közt. Mi lehet más? Jobb gyakorlatok vannak? Összeigazolt utánpótlás játékosok? Ezen beszélgetések alkalmával szakmai berkekben szinte mindig elhangzik az, hogy az edzések intenzitása.
Tajti Mátyás nyilatkozott már pár alkalommal, mióta az FC Barcelona utánpótlásának kötelékébe tartozik és a következőket mondta tapasztalataira alapozván:
"Itt kint a legovisabb feladatokat is maximális intenzitással csinálja mindenki, olyan gyorsan, amennyire csak lehet, és természetesen minél pontosabban is. Mindent, amit sprintben kéne futni, azt 100%-osan csinálják meg az itteniek. Ettől lesznek itt később sokkal gyorsabbak, mint a magyar játékosok."
Ugyanezt az állítást alátámasztja édesapja, Tajti József is, aki a Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia egykori szakmai vezetőjeként most Barcelonában figyeli és blog formájában adja közre a katalán utánpótlás labdarúgó edzések tapasztalatait. Ő ezeket a sorokat írja ezzel kapcsolatban:
"A magyar futball legnagyobb lemaradása mind felnőtt, mind utánpótlás szinten az iramban, a ritmusban, az intenzitásban van. Véleményem szerint ebből ered a többi hiányosságunk is.
Amivel szembesülök önkéntes barcelonai "tanulmányutam" során, az edzéseken és mérkőzéseken tapasztalható nagyon magas iram."
Természetesen erre szakemberként választ is ad, útmutatást, megoldást a problémára (amit sajnos nagyon kevesen tesznek). Tajti József megoldása a következőben rejlik:
"Ha annyit el tudnánk érni a képzésünkben, hogy már a legkisebb kortól kezdve azonnal megtámadják játékosaink az ellenfél labdás játékosát, ugrásszerűen változna az iram, és igen rövid időn belül a labdarúgásunk minősége is!"
Azt mondja tehát Ő is és fia is, hogy bármilyen feladat is legyen edzésen, az utánpótlás korú labdarúgók maximális sebességgel és intenzitással hajtják végre, az edzőknek szinte alig (vagy egyáltalán nem) kell motiválni és dorgálni a játékosokat. Játékban pedig az lehet a kulcs edzésen, hogy támadják meg a labdás játékost mindig és akkor gyorsabb döntésekre ösztönzik őket, amitől javulhat az intenzitás.
Nos, Barcelonában és a top akadémiákon könnyen megtehetik azt, hogyha egyik játékos nem dolgozik maximális intenzitással, akkor búcsút intenek neki és jöhet a következő gyermek. Ez azért elég erős kijelentés, de miért ne tehetnék meg?! Próbáljunk meg tehát arról beszélni, hogy a kis kluboknál Magyarországon hogyan lehet növelni az edzés intenzitását.
Az egy jó dolog, hogy edzésen játék közben mindig minél gyorsabban támadjuk meg a labdás játékost, de ezzel kapcsolatban adjunk is értelmet annak, hogy mikor, miért és hogyan támadják meg a labdás játékost. Ez játék közben javíthat az intenzitáson, de mindenképpen adjunk a dolognak értelmet!
Edzésen viszont nemcsak mérkőzésjáték van, hanem különböző kisjátékok, koordinációs gyakorlatok, stb. is szerepelnek. Nézzünk egy 2:1 elleni klasszikus edzésgyakorlatot, ahol a két labdabirtokló játékos kapura tör egyetlen labdaszerző játékos ellen (plusz kapus).
Az 1. ábrán látható gyakorlatnál számtalan alkalommal látunk henyélést, lassú labdavezetést, oda-vissza passzolgatást, cicázást, stb. Az edző pedig "hajtja" a játékosokat, hogy "csinálják gyorsabban, mert visszaér a képzeletbeli védő". Üvöltözés, két passz utáni büntetés, stb. kíséri a gyakorlatot sok alkalommal. (Arról nem is beszélve, hogy 2:1 elleni irányban való játéknál keresztmozgást kér az edző a labda nélküli társtól [pl. mögékerülés], de ez legyen egy másik cikk témája)
Hogyan tudunk tehát ennek a gyakorlatnak értelmet adni és természetesen növelni az intenzitást? Nézzünk erre egy variációt, ami segíthet!
A gyakorlat a következő:
1. Ütempassz lábra a beinduló társnak
2. Átvezetés egy kapun (két bója által határolt képzeletbeli vonal)
3. Befejezés
4. Kapus indítja egy társát (igény esetén az edző ad neki gyorsan labdát)
5. Fekete mezes játékosok 2:1-ben vezetik az akciót, míg az előbb támadást befejező sárga mezes játékos visszafutó védő szerepkörben tűnik fel
A gyakorlat értelme és integrálhatósága a mérkőzésjátékba:
A feladat első része lehet egy olyan szituáció, hogy a két középhátvéd közé beinduló játékosnak indít a labdás játékos, majd az befejezi az akciót. Létezik ilyen mérkőzésen? Igen. (Ez persze csak szimulálja ezt a helyzetet.)
A feladat második része, hogy kontratámadás van, ahol 2:1 elleni szituáció alakul ki, ám -ahogy mérkőzésen MINDIG- igyekszik vissza a többi társ (jelen esetben egy labdaszerző játékos), hogy elkerüljék a kapott gólt. Létezik ilyen mérkőzésen? Igen.
Miért növeli ez az intenzitást az edző motivációja és túlzott szigora nélkül? A válasz egyszerű: a fekete mezes játékosok könnyebben oldanak meg 2:1 elleni játékot, mint 2:2 ellenit. Ezért gyorsabban akarják megoldani (belső kényszer a magasabb intenzitásra), mert rohan visszafele a visszafutó védőtárs és ezáltal nagyobb nyomás lesz a labdabirtokló csapaton. Ilyenkor is érvényes az, hogy azonnal támadjuk meg a labdás játékost? Nem hinném, inkább lassítani kéne a létszámhátrányban lévő csapatnak a támadást.
Ebben a cikkben tehát egy 2:1 elleni kisjátékon keresztül mutattuk be, hogyan lehet természetesen növelni a gyakorlat intenzitását. A gyakorlatot térben minden edző maga alakítsa ki a saját csapatának megfelelően és igény szerint gyakorlat közben változtassa az arányokat. A következő bejegyzésből kiderül, hogyan tudjuk növelni az edzésgyakorlatok intenzitását olyan feladatoknál, ahol nincsen "természetes versenyhelyzet", mint mérkőzés közben.