A futballtörténelem során megfigyelhettünk olyan játékosokat, akikre valószínűleg egész életünkben emlékezni fogunk. Szerencsére ezen játékosok egy része még mindig játszik, hiába a korosodás. Ebben a cikkben a Gerrard - Lampard duóról lesz szó, akik meghatározták Anglia válogatottját körülbelül 10 esztendőre.
Steven Gerrard 1980-ban született Whistonban, már 7 évesen a Liverpool ifjúsági csapatához tartozott. A ranglétrákat végigjárta, ezalatt az idő alatt a kapusposzton kívül szinte mindenhol megfordult. A Vörösök felnőtt csapatában 1998-ban, Anglia válogatottjában 2000-ben mutatkozott be. Kezdetben a nagy góljaival és munkabírásával vonta fel magára a figyelmet, de a védekezés sem volt piszkos számára. Gyakorlatilag a box-to-box (tizenhatostól a tizenhatosig) középpályás tökéletes megtestesítője (volt). A későbbiekben a csapatban vezérszerepet harcolt ki magának, az öltözőben és a pályán is ő lett a vezér, amivel kiérdemelte a csapatkapitányi karszalagot. A Mersey-partiakkal nyert BL-t, Ligakupát és FA kupát is, de a bajnokságot sohasem sikerült megnyernie. Többször is a tűz közelében volt, de mindig elcsúszott elúszott a siker.
Fizikális paraméterei ideálisak a posztjához, a 185 centiméteres magasságához 83 kiló párosul. Súlypontja inkább alacsony, mint magas, de nem nevezném fürge játékosnak. Kivételes fizikai erővel rendelkezik, amit nem csak a hatalmas bombái, hanem a test-test elleni párharcok is mutatnak. Fénykorában nem lehetett kifejezetten lassú játékosnak nevezni, de mára már megkopott ez a tulajdonsága, ami nem is csoda. Különleges labdákat képes a társak elé varázsolni, élményszámba megy minden mozdulata. Általában higgadt tud maradni a szituációkban, ami az egész csapatra hatással van. A középpálya közepén érzi jól magát, bár korábban a csatárok mögött játszott közvetlenül, de a sebessége megkopásával egyre hátrébb szorult. A labda biztos helyen van nála, képes kis területen megjátszani azt. A 2014-2015-ös szezonban meccsenként 85%-os pontossággal passzol, emellett kiosztott átlagosan 2 kulcspasszt is. Gólt ritkán szerzett, a szabadrúgásait magas százalékkal váltja gólra, de a védekezésben való feladatát megfelelően ellátta. Jelenleg a L.A. Galaxy csapatát erősíti, ami az első és egyetlen csapata a Liverpool mellett. A klubhűség mintapéldája, amit José Mourinho is rengetegszer kiemelt, hiszen többször próbálta elcsábítani az Interbe és a Real Madridba is, de mindig nemleges választ kapott.
Frank Lampard 1978-ban született Romfordban, de ő nem úgy vált Anglia legendájává, hogy kizárólag egy csapatot erősített. Sokan nem tudják, de a korosztályos csapatokat a West Hamnél járta végig, ahol 7 évet húzott le a felnőtt csapatban. 2001-ben került a Chelsea-hez, ahol valódi klublegenda lett. Idővel ő is kivívta magának a csapatkapitányi karszalagot. A nevéhez több bajnokság megnyerése is kötődik, ezenfelül hasonló sikereket ért el, mint válogatottbeli társa, Gerrard.
Magassága 184 centiméter, súlya 90 kiló. Ebből következik, hogy pazar fizikai paraméterekkel rendelkezik, nehéz eltolni egy párharc során, hiába a viszonylag magasabb súlypont. A sebessége mára már lassúnak mondható, de pályája csúcsán átlagosnak volt mondható. Remekbeszabott labdáiról és távoli lövéseiről (és szabadrúgásairól) ismert, de a védekezés sohasem számított a legnagyobb erősségei közé. Meglepően jól fejezi be a támadásokat, véleményem szerint hajdanán ebben a kategóriában a képzeletbeli dobogón állt az irányítók között, csakúgy, mint minden másban. A labdákat képes gyorsan megjátszani, ami elősegíti a kontra lehetőségét. Angliai karrierjét a Manchester Cityben fejezte (?) be, a New York City adta meg a lehetőséget a számukra, hogy megszerezzék a játékjogát 1 évre. A következő (2015-2016) szezont ha minden igaz Amerikában kezdi, ahova már több sztár is eligazolt. Személye még mindig hatalmas tiszteletnek örvend a Chelsea szurkolóinak a szemében, ami jelzi, hogy nem haragszanak rá manchesteri tevékenysége miatt. Ő egy hatalmas példakép, s nem csak London bizonyos részein. Mourinho őt is megpróbálta elcsábítani az Interhez, de akkor még nem gondolkozott a váltáson. A helyén maradt, mindig úgy tett, ami szeretett klubjának a legjobb volt. Akkor váltott, amikor úgy érezte, hogy át kell adnia a stafétát. Ezért lehetett a célpont Amerika, ahol a pénzkeresés mellett egy nyugodtabb életet kaphat, s a labdarúgás népszerűsítéséért is sokat tehet.
Sokan szerették volna az idők során kettejüket egy csapatban látni - José Mourinho különösen -, de ez a lehetőség csak a válogatottban volt megadatott. Abban a válogatottban, amely képtelen elérni sikereket, képtelen megújulni. Anglia válogatottjában. Amikor mindkettejük kezdőszintű válogatott játékos volt az angol válogatott egyedül a 4-4-2-es játékrendszert favorizálta. Ez azt jelentette, hogy amennyiben a két világklasszis középpályás kezdett, kénytelen volt az aktuális szövetségi kapitány egymás mellé tenni őket a középpálya közepére. A gond ezzel az, hogy az Anglia által játszott 4-4-2-ben a belső középpályásoknak különleges szerepük van, afféle box-to-box szerepkörrel bíró játékosok, tehát szükség van rájuk védekezésben és támadásban is. Bizonyos szintig mindketten eleget tesznek ennek a kitételnek, de amennyiben a fenti állításom kiegészítem azzal, hogy a két belső középpályás közül az angol válogatottban előny lett volna az, ha az egyik játékos védekezőbb, a másik pedig támadóbb felfogású, máris megvan a probléma. Azért, mert a bizonyos szintet úgy kell érteni, hogy akkor, amikor mindkettejüket a kezdőbe várta a közönség még támadóbb szellemű, fiatalabb játékosok voltak, akik védekezésben sokszor elcsúsznak, támadás után fennragadnak - igen, ekkor Gerrard még inkább volt a támadók mögötti irányító, mintsem szűrő -. Ez azt vonta maga után, hogy a csapat súlypontja megingott, nem volt kiegyensúlyozott. Emiatt került sokszor valamelyikük a padra, vagy Gerrard a csatársorba, mint árnyékék - erre a legjobb példa a 2006-os vébén volt, amikor csereként beállva Rooney helyére gólt is szerzett -. Hatalmas pechjükre akkor Anglia válogatottja szempontjából szóba sem jöhetett a 4-1-4-1-es, vagy a 4-2-3-1-es játékrendszer, ahol mindkettejüknek helye és sikere lehetett volna, mert abban megegyezhetünk, hogy az angolok nem rendelkeztek az ő idejükben gyenge játékosokkal.
Végezetül megjegyezném, hogy mindkét játékos meghatározta a ma használt box-to-box középpályást, valószínűleg örökké ikonok maradnak, tekintve, hogy aktív játékosként is annak számítanak. Sok sikert kívánok nekik az amerikai kiruccanáshoz, remélem sikerül szépen befejezni a karrierjüket. A magam részéről egy kicsit sajnálom, hogy Gerrard nem a Vörösöktől, Lampard pedig nem a Kékektől vonult vissza, de ez legyen a legkisebb gond.
Kapcsolódó cikk(ek): FutballGlóbusz: Az amerikai álom
írta: Petr
