A következő összeállításban azokat a válogatottakat veszem górcső alá, akik hajdanán sikert sikerre halmoztak, mostanság pedig csupán árnyékuk egykori önmaguknak. Számos ilyen példa van/volt a futball világában, ezért ez az elemzés több részből áll majd. Ezúttal tekintsünk vissza Portugália, Spanyolország, Hollandia és Magyarország sikereire, és vessünk egy pillantást a jelenlegi helyzetükre.

Portugália: csapategység helyett C.Ronaldo

A luzitán csapat egyetlen nagy világversenyen sem tudott eddig diadalmaskodni, noha sokszor nagy reményekkel vágtak neki egy-egy sorozatnak. A jelenlegi keretük messze nem ígér akkora sikereket, mint az egykori aranygenerációé, melynek tagjai voltak például Rui Costa és Luis Figo is. Az ő nevükkel fémjelzett csapat 2000-ben bronzot nyert az Eb-n, 4 évvel később pedig az ezüstöt is megcsípte, és csak Görögországon múlt, hogy nem lettek Eb-győztesek. Mint sok más válogatottnál, úgy náluk is felnőtt azonban egy új generáció, és a régiekkel eltűnőfélben vannak az egykori szép sikerek is. A 2016-os Eb-re valószínűleg kvalifikálnak majd, de a végső győzelmükre fogadni vakmerő vállalkozás lenne.

Számos csapatnál megfigyelhető az a jelenség, hogy rendelkeznek egy (vagy két) világsztárral, a többi játékosuk "középszerűnek" mondható, így arra az egyre hegyezik ki a játékukat. Ha valamilyen oknál fogva ez a kulcsjátékos hiányzik, a játék összeomlik, tanácstalan lesz, és szinte már mérkőzés előtt borítékolható a vereség. Én pontosan ilyennek látom a Portugálokat is, gondolom ezzel nem vagyok egyedül. C. Ronaldo annyival elismertebb, /ha nem is annyival jobb/ játékos a többieknél, hogy az egész játékot feltűnően csak rá építik, nincsenek különösebben variációik, a cél: kiszolgálni őt. Ez a mentalitás és a csapategység hiánya nem kecsegtet túl sok jóval, noha 2012-ben még Eb elődöntőt játszott a csapat, azóta sok víz lefolyt a Dunán, Ronaldo pedig háromszoros Aranylabdás lett. Nem mondom, hogy így abszolút esélytelenek a soron következő világversenyeken, de tudvalevő, hogy a futball csapatjáték, így inkább ezt a vonalat kellene erősíteniük a jövőben, így talán Cristiano esetleges hiányában is tudnának bizonyítani. Azt is szem előtt kell tartaniuk, hogy már Ronaldoban sincs több, mint 4-6 év válogatott futball, ideje lassan fiatal tehetségeket beépítenie a bordó-zöldeknek, akik a 2018-as Vb selejtezők során a Mieinkkel is megmérkőznek majd.

Az aranygeneráció

Spanyolország: a mélyrepülés non plus ultrája.

És tették mindezt néhány éven belül. 44 esztendőn át nyeretlenek maradtak világversenyen, majd gyors egymásutánban megnyertek mindent, amit meg lehetett nyerni. 2008-ban meglepetésre(?) verték a németeket Eb-döntőben, 2009-ben a Konföderációs kupán bronzérmet szereztek, 2010-ben 2x15 perc hosszabbításban nyertek Vb döntőt Hollandia ellenében, 2012-ben pedig ismét felülhettek Európa trónjára. Hegemóniájuk évekig megkérdőjelezhetetlen volt, veretlenségi rekordokat döntöttek minden egyes lejátszott meccsel. 5(!!!) éven át szinte végig FIFA-világranglista vezetők voltak, és hittük azt, hogy ezt a fiatalnak mondható együttest jó darabig nem szorongathatja meg senki. Rövid passzos játékukkal forradalmasították a válogatott futballt, és ezzel a taktikával sokáig nem tudtak megbirkózni soros ellenfeleik. Aztán jött a Brazíliai Vb, sok ezer ember, aki fogadott az ő végső győzelmükre, és a fájdalmas búcsújuk a csoportkörben, miután alulmaradtak Hollandia és Chile ellen is. Noha talán a világ legerősebb és legjobb nevekből álló kerete az övék, a legutóbbi Vb kudarc megtörte őket, és a felismerés, hogy addigi nyerő játékuk nem volt hatékony többé. Barátságos mérkőzéseken azóta kapituláltak Franciaország, Németország és Hollandia ellen is, Eb selejtező csoportukban pedig Szlovákia ellen tudtak alul maradni, akik ráadásul így megelőzik őket a kvalifikációs sorozatban. Ezek az eredmények pedig nem sok jóval kecsegtetnek a jövőre nézve, vissza is csúsztak történelmi mélységekbe a világranglistán, most a tizenkettedikek. Pedig a másik ibériai csapattal ellentétben náluk nem lehet azt mondani, hogy egy egyenlőbb lenne a többinél, minden posztra hasonló kvalitású (több hasonló kvalitású) embert tudnak bevetni szükség szerint, és valamennyi formációban működőképesek tudnak maradni. Tehetségekben és játéktudásban tehát nincs hiány, és azt sem lehetne mondani, hogy nem egy összeszokott gárda a spanyol. Véleményem szerint csupán a játékstílus az, amit már az ellenfelek kiismertek, ezen pedig nem könnyű változtatni, pláne úgy nem, hogy a jelenlegi keret nagy része ezt a futballt tanulta, ebben nőtt fel, változtatniuk épp ezért nehéz és ezért gondolom úgy, hogy az elkövetkező néhány világversenyen nem indulnak jó esélyekkel.

Így ünnepelt Spanyolország a 2008-as győzelem után

Hollandia: a bronzfiúk.

Ez a legkonkrétabb megnevezés, amivel az Oranjét illetni lehet. 9 alkalommal is kerültek nemzetközi siker közelébe, balszerencséjükre mégis csak az 1988-as Európa-bajnokságon került a nyakukba az arany, viszont 5 alkalommal végeztek nagy tornán harmadikként, többek közt a tavalyi Vb alkalmával is. Jelenleg is épp harmadikok, bár erre kevésbé lehetnek büszkék, ugyanis a selejtezőcsoportjukban foglalják el ezt a helyet, ami, mint tudjuk, nem jelent egyenes ági kijutást. Az pedig, hogy ők ne legyenek ott jövőre Franciaországban, eléggé csalódást keltő lenne korábbi sikereik tükrében.

Csapatuk és tendenciájuk is hajaz Spanyolországéra.  A közelmúltban rendre esélyesként számoltak velük a világversenyeken, az átütő siker mégis elmaradt, és látván a selejtezőbeli eredményüket nem is várunk tőlük Európa-bajnoki diadalt. A narancssárgáknál sem igazán tudok kiemelni olyan sztárt, aki nagyobb lenne a többieknél, viszont ők is sikerrel építik be fiataljaikat akik közt számos jövőbeli vezéregyéniséget is fel tudunk fedezni, gondoljunk csak Memphis Depay-re. Nem is ebből fakad futballjuk fő problémája, hanem annak jellegtelenségéből. Nem kifejezetten ilyenek vagy olyanok, nincs egy sajátos jellegük, vagy egy igazán ütős, stratégiájuk, ami sikerre vezethetné őket. A közelmúlt holland vezéregyéniségeinek, mint például Robben vagy Van Persie a jövő évi lehet ráadásul az utolsó Eb, amin megmutatják magukat. A baljós kvalifikációs eredmények ellenére tehát számítani kell arra, hogy Blind mester igazán harapós csapatot visz a kontinensviadalra, már, ha egyáltalán kijutnak.

Magyarország: a világ legjobbjai voltak -picit régebben.

A mi válogatottunk nem illik bele a felsorolásba olyan szempontból, hogy ők legszebb napjaikat még az 50-es 60-as években élték, viszont akkori sikereik alapján kár volna kihagyni őket. Náluk a hanyatlás az 1986-os Vb után kezdődött, azóta fiaink egyetlen nagy nemzetközi tornára sem tudták beverekedni magukat. Ennek már csaknem 30 éve, azóta pedig a magyar futballélet hiába keresi azt, amivel vissza lehet téríteni Nemzeti Tizenegyünket a nyerő útra. 14 világversenyt játszottak le azóta, és volt, hogy felcsillant a remény, hogy mi is képviseltethetjük magunkat az adott sorozatban. Voltak biztató periódusok, mikor az ország egy emberként szurkolt a kijutásért (most is épp ilyet élünk), és voltak teljes elkeseredésben és tanácstalanságban töltött évek is. A sikertelenség okát már sok mindenben keresték, mégis csak az utóbbi évtizedben kezdtek el a vezetők lépéseket tenni a honi futball felvirágoztatásáért. Stadionok fejlődtek és épültek újjá, külföldi trénereket hoztak a csapat élére/még ha nem is biztos, hogy ez a jó irány/, új edzőközpontok épültek, hatalmas pénzek kerültek az utánpótlás fejlesztésébe, változatos játékrendszereket alkalmaztak, mégsem tudtak előrébb lépni. Ebben a 30 évben ellenben töretlenül hittek a következő generáció sikerében, noha nem egy generáció jött és tűnt el azóta a csapatban. Nem is igazán lehetett a magyar válogatottnál generációkról beszélni, hisz a játékosok folyton cserélődnek, nincs egy állandó keret, ami hosszabb távon tudna együtt dolgozni, egy edző kezei alatt, így jóformán be sem érhet a közös munka.  Nem lehet azt mondani, hogy nincsenek olyan játékosaink, akik klubjaikban, számos nagy nevű európai klubban ne állnának helyt, hiszen jó páran stabil alapemberként légióskodnak Németországban, Oroszországban vagy épp Lengyelországban. Mégis hiányzik valami, ami válogatott színtéren összecsiszolná őket. És szerintem az állandóság hiánya az. Egy edző, aki felé a játékosok és a szurkolók bizalommal és tisztelettel viseltetnek, aki képes úgy összeválogatni 20-25 futballistát, hogy hosszú távon tudjanak együtt dolgozni és ilyen távlatokban kitűzni a célokat is. A szövetség legnagyobb hibája a türelmetlenség, ehhez kétség sem fér. Az lehet az ember érzése, hogy mindegyik szakvezetőtől azt várják, hogy hozzanak létre egy második Aranycsapatot. Ha nem jönnek azonnal az eredmények, leváltják inkább az aktuális trénert, és hívnak egy újat, aki teljesen másképp építi a csapatot, azonban ha ő sem bizonyít azonnal, az előző sorsára jut. És így tovább. Ahogy én látom, edzőváltás egy válogatottnál akkor szükséges ha edző és játékos közt személyes ellentétek alakulnak ki, különben felesleges, hisz a válogatott meccsek "gyakorisága" nem, vagy csak ritkán indokolhatja például a motivációs problémákat. Mint már említettem, most is egy reményteli szakaszát éli a magyar futball. Noha selejtezőcsoportunk 3. helyén állunk, reális esélyeink vannak a kijutásra, a közelmúltban történt edzőváltás azonban nem tudni hatással lesz e a következő meccsek kimenetelére. Bernd Storck a harmadik tréner, aki a 2016-os Eb válogatói során vezeti a csapatot, és egyből be is dobják a német szakembert a mély vízbe, hiszen a sorsdöntő Románia elleni mérkőzésen debütál majd.

A magyar labdarúgó-válogatott korábbi eredményei:

• Háromszoros olimpiai aranyérem(1952,1964,1968)
  
• 1 olimpiai ezüst (1972)
• 1 olimpiai bronz (1960)
• Kétszeres Vb-ezüstérmes (1938,1954)
• Európa-bajnoki bronz (1964)