Rengeteg ország rendelkezik olyan válogatottal, aminek ha ránézek a játékára akkor tudom, hogy az melyik nációhoz tartozik. Ide sorolnám dióhéjban Spanyolországot, Hollandiát, Olaszországot, Angliát és Németországot. Ezeknek a nemzeti tizenegyeknek kiforrott játéka van, ami alig-alig változott az idők során és védjegyeit megőrizve haladt tovább. Egykor Brazília is ilyen csapattal rendelkezett, de mára a válogatott elveszítette régi fényét. A kérdés az, hogy miért? 

A fentebb említett országokban ma is élő és virágzó futballkultúra van, ebből következik, hogy stílusuk és a gondolkodásmódjuk a játékról már hosszú évtizedek óta ugyanaz. Emiatt tudjuk megkülönböztetni őket a játék képét nézve, még akkor is, ha sematikusan letakarnánk a játékosokat.

A brazil válogatott hanyatlásának okait kereshetnénk az utánpótlásban, a brazil bajnokság erejében és akár a játékosok hozzáállásában is, de én egy másik aspektusból szeretném megközelíteni a helyzetet. Egy olyan helyzetből, ami egyeseknek felületesnek tűnhet, de véleményem szerint tökéletesen körülírja a brazil labdarúgás helyzetét. Az elemzést a 2002-ben rendezett világbajnokságtól kezdem, mert ez az utolsó nagy torna, amit az ország megnyert (a 2004-es Copa Américát figyelmen kívül hagyva). 

2002-es világbajnokság:
Kezdő tizenegy a döntőn (a játékrendszeren össze lehet veszni, akár a 4-4-2 gyémántot is rá lehet fogni a csapatra a 3-4-1-2 melett):

Amennyiben valaki kiesett volna a kezdőcsapatból nem biztos, hogy a cserék megfelelően tudtak volna pótolni mindenkit, de kétségbeesniük nem kellett volna, hiszen a padon Júnior, Anderson Polga, Juninho vagy az akkor még ifjú Kaká várt a bevetésre. 

2015-ös Copa América:
Kezdő tizenegy az első mérkőzésen:

A keretben megtalálhatóak különböző kezdő szintű játékosok, név szerint: Firmino, Marquinhos, Silva és Coutinho.

A különbség szinte minden poszton szembeötlő a két kezdőcsapat között, nem tudok olyan játékost mondani a jelenlegi brazil kezdőből, akik megütik a 2002-es lécet. Neymarral lehetne példálózni, de a kezdőbe ő sem fért volna be. Az első meccsen még padon ülő Silva az egyetlen, aki beférhetett volna a 2002-es döntőbeli kezdőcsapatba. 

Fontos megemlíteni, hogy a jelenlegi kezdő/keret is lehetne erősebb, ami ha nem is lenne világverő, de a jelenleginél mindenképpen magasabb szintű játékerőt képviselne. Tény, vannak sérült játékosok Brazília táján, de ettől függetlenül Dunga hozzáértését és a felkészülési meccsekre nevezett keretét elnézve nem hiszem, hogy sokkal másképpen állt volna fel a torna első néhány meccsén. Talán mondanom sem kell, hogy a kezdőben a Jefferson-Filipe Luís-Elias-Fernandinho-Willian-Fred-Tardelli fogat nem a legveretesebb.

A kapuból kiesett Diego Alves, a bal oldalról pedig Marcelo, így az a Luís játszik helyette, aki egész évben alig játszott. Elias helyett pedig bőven játszhatna Rodrigo Caio (most igazolta le a Valencia) vagy Ramires, aki sérüléséből visszatérve is magasabb szintet képviselne. Lucas Williannal szemben előrelépést jelentene, de Dunga nem is vitte ki magával a tornára, pedig sérülése után a PSG egyik legjobbja volt. Fred helyett pedig Coutinho nyugodtan játszhatna. Adódik a kérdés, hogy Tardelli helyett ki játsszon? Ezzel a kérdéssel érünk el a cikk egyik központi témájához, a brazil csatárkérdéshez. 

Az idők során Brazília mindig rendelkezett egy meghatározó csatárral, akit az utóbbi 15 évben hívhattak Ronaldónak, Adrianónak, de akár Luís Fabianónak is, aki hiába lóg ki a felsorolásból, de nagyobb játékerőt képvisel, mint a jelenlegi brazil befejezők.

Annak, hogy nincsen egy klasszis kilencese Brazíliának több oka van, de én egyet emelnék ki. Ez az indok a labdarúgás átváltozása, melynek következtében a középpálya a játék központi helye lett, s ez meghatározza a labdabirtoklással együtt a védekezést is. Emiatt más típusú csatárok kellenek Európába, s Brazíliának sem ilyen játékosokat kell termelnie. A csatárok szerepe megváltozott, a klasszikus kilences poszt a legtöbb helyen eltűnt, s ezt felváltotta az a szerepkör, mely képes területet biztosítani és képes a jó összjátékra rengeteg munka mellett a pályán. Ez viszont a brazil mentalitással ütközik, így véleményem szerint ez lehet az oka a megfelelő csatár hiányának. Persze a szerencse is közrejátszik, nem mindig ugrál ki a bokorból egy Ronaldo vagy egy Adriano.

Ezenfelül az is a hanyatlás oka lehet, hogy a legutóbbi brazil szövetségi kapitányok Dungától kezdve (2007) jelenleg Dungáig bezárólag (2015) görcsösen ragaszkodnak a brazil stílustól eltérő felfogáshoz, ami teljesen idegen a nemzet játékosainak. A 2006-os válogatottat azért nem számítottam bele, mert ott a gyenge forma és az öreg játékosok is közrejátszottak abban, hogy nem bírták Franciaországgal a tempót. Brazíliának érdemes lenne valami mást kitalálnia, amiben a játékosok jól érzik magukat, mert a jelenlegi rendszerben észrevehetően csak szenvednek, ami nem vetít előre jó eredményeket.

Summázva a brazil labdarúgás hanyatlásának több oka is van, olyanok is, amiket nem említettem meg a poszt terjedelme miatt és azért, mert akkor könyvet kezdtem volna írni (ezeket akár jelezhetitek kifejtve hozzászólásként), de amíg Dunga-félék irányítják a csapatot nem fog semmi jó történni, kell egy jó szakember. A keret nem rossz még úgy sem, hogy nincsen egy valamire való csatár, csak össze kéne gyúrni...

írta: Petr