A 2014/2015-ös szezonban két olyan játékos cserélt klubot, akiknek nagy jövőt jósolnak a világ labdarúgásában. Mindketten hasonló poszton játszanak, amennyiben a jövőben minden jól sikerül számukra elképzelhető, hogy egyszer az Aranylabdáért is megharcolnak. Mindkettejükben megtalálható az a bizonyos ’x’ és mindketten olyan klubokban fociznak, ahol szem előtt vannak. Hogy kik is ők?

Alen Halilovic 2014 nyarán, Martin Ödegaard pedig 2015 telén igazolt új klubjába nagy reményekkel.

Alen Halilovic:
A horvát 1996. június 18-án látta meg a napvilágot Dubrovnikban. A korosztályos csapatokat Zágrábban, a Dinamónál járta végig. 2012-ben játszotta első hivatalos felnőtt tétmeccsét az országos rivális, a Hajduk Split ellen. Debütálhatott a Bajnokok Ligájában is a PSG ellen.
A válogatott ranglétrát teljesen végigjárta, 2013-ban lehetősége adódott bemutatkozni a felnőtt válogatottban.
Halilovic fejben erős, de fizikai korlátai vannak. Ennek köszönhető a korosztályához képest gyengébb állóképessége és az, hogy viszonylag könnyű elnyomni testtel. Utóbbit igyekszik kompenzálni fürgeségével és gyors irányváltásaival, a labdavezetés legnagyobb erősségei közé tartozik csakúgy, mint a rövidpasszos játék. A gyengéi közé tartozik még a védekezés és a kulcspasszok. Utóbbinál általában észreveszi a lehetőséget, de gyakran hiba esik az átadásba.
Jelenleg az FC Barcelona B csapatánál játszik (2014 nyara óta), túl van egy nem túl sikeres idényen. A csapat élén rossz edzőt rosszabb követett, nem játszatták eleget és a szerkezetben sem mindig ott játszott, ahol kellett volna. Ennek tudható be a gyengébb játék és az, hogy a fejlődése nem a várt ütemben halad. Amennyiben a 2015/2016-os szezont nem egy dilettáns edző alatt fogja végigjátszani lehet, hogy beváltja a hozzá fűzött reményeket, de még egy ehhez hasonló év nem fér bele a megfelelő fejlődési ütembe. Idén harmincegyszer lépett pályára (egy Spanyol Kupa mérkőzéssel együtt), ezeken négy gólt szerzett úgy, hogy a mezőnyben sokszor egyedül ő szolgáltatta a fényt az alagút végén egy olyan pozícióban, ami számára idegen. Legjobban a klasszikusabb irányító szerepben érzi jól magát (a korábbi Iniesta-szerepkör), de védekezésben nem lehet rá ténylegesen számítani a fizikai korlátai miatt. Jobbszélsőkét is jó teljesítményre képes, de a sebességén még csiszolni kell, hogy a játéka ott is szóba jöhessen komolyabb csapatok ellen. Az ellenfelek gyűrűjében jól forog, de a súlypontja még nem elég alacsony.

Martin Ödegaard:
1998. december 17-én született Drammenben, Norvégiában. A helyi csapatból 2009-ben igazolt a Stromsgodsetbe, ahol rengeteg rekordot döntött meg, 13 évesen már a felnőttekkel edzett. 2014-ben a felnőtt csapatban is bemutatkozhatott 15 évesen és 118 naposan. A Real Madrid 2015-ben igazolta le a téli átigazolási szezonban nagy reményekkel, de egyelőre a Castillánál játszik úgy, hogy van lehetősége a nagyokkal játszani.
A válogatott ranglétrát gyorsítva végigjárta ő is a horváthoz hasonlóban, 2014-ben mutatkozott be először a felnőttek között, s ugyanebben az évben bemutatkozott az első tétmeccsén is 15 évesen és 300 naposan.
Ödegaard stílusa hasonlít a horvátéhoz, de fizikálisan talán erősebb és gyorsabbnak is tűnik. A rövidpasszos játékban gyengébb, de kulcspasszai gyakran ülnek. Mondhatjuk úgy is, hogy képességeik kiegészítenék egymást. Két hasonló típusú irányító más erősségekkel, de mindkettejükben ott a potencia arra, hogy gyengeségeikből az erősségük legyen. Ödegaard előrébb játszik, mint Halilovic az FC Barcelona B-ben, de hátulról indulva is veszélyes. A harmadosztályban kilencszer lépett pályára, ezalatt 1 gólt szerzett. Már sikeresen bemutatkozott a nagycsapatban is, ahol Ronaldót váltotta a pályán.

Mindkét játékos hatalmas potenciállal rendelkezik, vajon látjuk őket meghatározó játékosként egy nagyobb csapatban? Minden bizonnyal igen, a kérdés az, hogy hol. Jelen állás szerint ez a két klub a Barcelona és a Real Madrid, de a két együttesnél nincs minden rendben az utánpótlás kezelésével jelenleg.
A Barcelona elnöksége olyan embereket alkalmaz az utánpótlás élén, akik nem képesek átugrani a lécet, akiknek a hatása mindenképpen negatív a  játékosokra nézve. A csapat élére - mint korábban említettem - hozzá nem értő edzőket neveztek ki, akik alkalmatlanok a munkára (így került a csapat élére Eusebio - ő inkább maradt meglepően sokáig - és Vinyals). Eusebio a szezon nagyobb részében vezette a csapatot, de a 2013/2014-es szezont megközelíteni sem tudta, ami a munkájába került. A csapat összeállításánál ezenfelül érdekes döntéseket hozott, Adama, Samper és Halilovic is sokszor nem megfelelő pozícióba került vagy nem is játszott, ami rányomta a bélyeget a teljesítményre. Vinyals pedig folytatta az érthetetlen döntések sorát, ami az állásába került... A másik gond az, hogy a közeljövőben nem látom a fiatalok (ebben az esetben Halilovic) helyét a nagycsapatban - bár nem is nekem kell -. Hiába esne ki előle Sergi Roberto vagy Iniesta, sokkal több játékpercet nem tudna magának nyerni. Gyakorlatilag nincs lehetőség beépíteni.

A Real Madridnál pedig a tehetséggondozásra sosem fordítottak akkora figyelmet, mint a riválisnál, de az sem elhanyagolható tény, hogy nem is voltak akkora kaliberek az utánpótlásban, akik kiszoríthattak volna bárkit is a nagy sztárok közül - bár nagyobb tehetségek az utóbbi időben adódtak -, mert mint tudjuk, Pérez beleszólása túl nagy a keret kialakításában és nem áldozna be egy sztárt sem egy nem biztos játékosért. Ödegaardnak persze megvan a marketingértéke már most, fiatalsága révén még ennél is többet érhet el ezen a téren, de ne vegyünk rá mérget, hogy a közeljövőben kiszorít bármilyen irányítót a keretből (Kroos, Modric, Isco, James). A Pérez-effektusról ITT olvashattok cikket. Tény, ő rendkívül fiatal, így van ideje beérni akár kölcsönben, akár a Castillában, de én úgy gondolom, hogy valamilyen szinten elvárás tőle az, hogy helyet béreljen magának néha-néha a nagycsapatban is - nem az számít, hogy ez nekünk reális-e, hanem az, hogy számára az lehet-.

Lezárásul megjegyezném, hogy a lehetőség mindkét játékosnak adott a bizonyításra, csak élniük kell vele. Jövőre valószínűleg mindkét játékos kölcsönben tölti a szezont, ha minden igaz akkor spanyol első osztályú klubok is érdeklődnek mindkettejük után. Ödegaard - ha hinni lehet a híreknek egy másik madridi csapatnál folytatja (Getafe? Rayo?) -, Halilovic után a friss hírek szerint pedig a Villareal érdeklődik - véleményem szerint ez erős lenne neki, egy Rayóval jobban járna -. Remélem, hogy néhány év múlva írhatok róluk egy olyan cikket is, amiben a kivirágzásukat jellemzem, elemzem.

írta: Petr

Már nemcsak lapértesülések, hanem hivatalos bejelentés is alátámasztja: Arda Turan a Barcelona játékosa. Bár amint tudjuk, csupán januártól léphet majd pályára, nézzük meg, ki is valójában ő, honnan jött, milyen játékosprofillal jellemezhető és hogyan fog tudni beilleszkedni a Barcelonába.

Karrier

Arda Turan 1987. január végén látta meg a napvilágot egy isztambuli kórházban, Törökországban. Először 13 évesen, 2000-ben került el egy nagyobb csapat utánpótlásába, a Galatasaray együtteséhez. Ott 5 évet töltött az utánpótlásban, majd a "Kárpátok Maradonája", Hagi felvitte őt az első csapathoz, ahol további 6 évet szerepelt, bár egy évet kölcsön a Manisaspor együttesében. A Galatasaray felnőtt focistájaként 130 mérkőzésen lépett pályára és 29 gólt szerzett. Itt akkora tiszteletnek örvendett, hogy megkapta azt a 10-es mezszámot, amit előtte régebben Hagi és Metin Oktay viseltek, továbbá csapatkapitánya is lett a török csapatnak, hiszen remek játékával még a BL csoportkörben is nagyban segítette a csapatot.

2011 augusztusában az Atletico Madrid igazolta le őt 12 millió euróért cserében (+bónuszok), ezzel Arda Turan lett minden idők legdrágább török játékosa. Legnagyobb eredményeit itt érte el, első évében a 2011-12-es szezonban Európa Liga győztes lett, majd utána az Európai Szuperkupát is megnyerte csapatával. 2013-ban megnyerte a Copa del Reyt, illetve a Spanyol Szuperkupa döntőben ezüstérmet szereztek, ám a rákövetkező év volt az, amelynél mindenki felfigyelt az Atletico Madridra. A 2013-14-es szezonban a BL döntőig jutottak, ahol az utolsó percekben egyenlített ki a Real Madrid és a hosszabbításra elfogyott az Atletico, így tehát "csak" a BL ezüst jutott nekik. Ugyanebben az évben viszont megnyerték a spanyol bajnokságot, majd utána a Spanyol Szuperkupát is Diego Simeone vezetésével.

2015. 07. 06-án pedig leigazolta őt az FC Barcelona, 34 millió euróért (további 7 millió euró lehet még).

Magánélete

Arda élvezi, amikor Messivel hasonlítják őt össze bármilyen módon, ám úgy gondolja, hogy Lionel Messi a világ legjobb játékosa. Kapcsolatban áll még mindig nevelőegyesületével, ahol gyakran kikérik a véleményét az U21-es csapatról, melynek játékát mindig figyelemmel kíséri, ha tudja. 2008-ban összeesett a pályán és kórházba vitték, majd szívritmuszavart diagnosztizáltak nála, ám kiderült, hogy ezt csak a kifáradás okozta és hosszú távon nem áll fenn nála. Állítólag nagyon szereti az autókat és egy Aston Martin DB9 és egy Mercedes-Benz SLS AMG van neki.

Játékosprofil

Arda Turan 177 cm magas és 76 kg a testtömege. Leggyakrabban a pálya jobb oldalán tűnik fel, egy igazi kétlábas focistáról beszélhetünk. A 2014/15-ös szezonban összesen 46 mérkőzésen lépett pályára és 3 gólt szerzett, illetve 6 gólpasszt adott, 8 sárga lapot és 1 piros lapot kapott (2 sárgával). 

A 2014/15-ös szezonban a bajnokságban nyújtott mutatóit hasonlítsuk össze Andrés Iniestaéval, hiszen valószínűleg az ő pozíciójában kaphat majd szerepet:

Ezen statisztikákból is látjuk, hogy Arda sokkal inkább "romboló" jellegű játékos, mint Iniesta, ez pedig leginkább a keményebben védekező csapatok ellen lehet célravezető. Látjuk, hogy a passzaik hatékonysága kicsivel tér el a másiktól, ez pedig arra is visszavezethető, hogy az Atletico Madrid és a Barcelona játékstílusa teljesen különböző. Amint látjuk, kulcspasszokban és cselekben is hatékony Arda, így valószínűleg csak idő kérdése, hogy felvegye a Barcelona stílust. Ehhez 4 hónapnyi edzés a csapattal elég lesz valószínűleg. Nézzünk meg róla egy videót és próbáljuk leszűrni belőle további információkat.

 Ebben a videóban is láthatjuk, hogy Arda labdával nagyon kreatív és rendkívül jó játékos. Képes cselezni, ezáltal területet nyerni és bármikor benne van egy-egy gyilkos passz a játékában. Jól lát a pályán és nemcsak cselez, hanem ezzel együtt figyeli társait is, mikor lehet nekik játszani a labdát. Ez a Barcelona stílusához elengedhetetlen és ezzel valószínűleg gyorsan is fog azonosulni, hiszen kognitív képességei magas szinten vannak, továbbá egy kezdeményező játékosról beszélünk. Arda úgy gondolja, hogy a kevesebb néha több és ezt le is nyilatkozta: "Simeone játékstílusa túl magas fizikális elvárásokat követel". Fizikálisan egyértelmű, hogy az Atleticoban eltöltött évek alatt megerősödött, de továbbra is fennmaradt nála a játékosság, a kreatív játék.

Talán a legfontosabb még Turan esetében, hogy egy nagyon sokrétű játékosról beszélünk. Luis Enrique szereti, ha játékosai gyakran változtatják helyüket az ő elmozgó játékrendszerében és láthattuk, hogy Arda a pálya szinte bármelyik részén képes feltűnni a támadószekcióban és hasznos tagjává válni a támadásoknak. Talán nem a leggyorsabb játékosról beszélünk, de alacsony súlypontja miatt rövidtávon és irányváltásoknál ezzel képes meglepetést okozni az ellenfeleknek. Jó igazolásnak tűnik, szüksége is van arra a 4 hónapra a csapattal, hogy felvegye azt a ritmust és játékstílust, amivel talán még eddig sosem találkozott.

Vannak játékosok, akik meghatározhatnak egy egész átigazolási szezont egy klubnál, legyen szó akár az értékéről, akár a pályán bejátszott szerepéről. Vannak olyan játékosok is, akik mindkét kitételnek eleget tesznek, csakúgy, mint a cikkben elemzett Paul Pogba.

Pogba 1993. március 15-én született egy Lagny-sur-Marne nevezetű településen Párizs mellett. Több juniorklubban (Roissy-en-Brie, Trocy, Le Havre) is játszott Franciaországban mielőtt nagy reményekkel leigazolta az angol Manchester United, ahol 2009 és 2012 között játszott. A korosztályos csapatában olyan jól játszott, hogy viszonylag hamar felkerült a tartalékcsapathoz, ahonnan a tehetséges játékosoknak egyenes út vezethetett Sir Alex Ferguson csapatába. Ezen tehetséges játékosok között volt a francia és guineai gyökerekkel rendelkező Pogba is, aki nagy góljairól vált híressé. A skót hiába vitte fel a franciát az első csapathoz, lehetőséget nem adott neki a bizonyításra. Első és utolsó felnőtt manchesteri idényében (2011/2012) kapott valamennyi lehetőséget, de ezt kevesellte és továbbállt az olasz Juventushoz. Fergusonnal egymást hibáztatták a kialakult helyzet miatt.
A Juventusnál megtalálta számításait, egyre több lehetőséget kapva kiharcolta a kezdőtagságot és a tiszteletet, amire vágyott. Véleményem szerint a franciának – mint minden játékosnak – éreznie kell a bizalmat ahhoz, hogy a megfelelő teljesítményt tudja nyújtani. Talán ezért is jött el a Manchester Unitedből… Az olaszokkal 3 bajnokságot, kupát és 2 szuperkupát nyert (eddig) és bejutott a BL fináléba is 2015-ben.
Végigjárta a korosztályos válogatottakat és igyekezett bizonyítani a felnőtt válogatottban is, mely a 2014-es világbajnokságra készült. A VB nem jött össze Pogbáéknak, hamar kiestek gyenge játékkal és Pogba sem teljesített az elvárt szinten.

A játéka sokrétű, termetéhez képest meglepően gyors és fürge, de közel sem annyira, mint egy alacsonyabb játékos. Erős, robosztus játékos, ami miatt sokan védekező középpályást látnak benne, de ő a pálya teljesen más területén érzi jól magát. A Juventusban elsősorban a pálya közepén játszik szervezőként úgy, hogy gyakran felér a kapu elé, de nem egyszer (például a BL döntőben) bal oldali középpályást játszott (nem a klasszikus értelemben vett szélsőt, hanem belső középpályásként tolták a szélre).
Mint minden játékosnak, neki is vannak erősségei és gyengeségei is, sokaknak meglepetés lehet, hogy utóbbihoz a védekezés is, amiben jó statisztikái ellenére mégsem remekel. Helyezkedése sokszor megkérdőjelezhető, ezenfelül nem mindig érzi úgy, hogy ki kéne vennie a részét a védekezésből. Véleményem szerint előfordul, hogy esetenként dekoncentrált. Ilyenkor a passzai kevésbé ülnek és elkezd ész nélkül cselezgetni, lövöldözni és előfordulnak a gyakori szabálytalanságok is, mivel elcsúszik a védekezése. Az erősségei közé tartozik, hogy a felfutásai után a labdákat képes pontosan megjátszani, ezzel kulcspasszokat adva csapattársainak. Ezen felfutásokhoz – a  labdával – jó labdavezetői képességek kellenek, amik megvannak neki. Az erősebbik lábától méltán rettegnek a kapusok, hatalmas gólokat képes ragasztani nagy terület esetén. Magasságát a levegőben képes kamatoztatni, jól boldogul fejjel. Játékát a Manchester Cityben látott Yaya Touréhoz hasonlítanám, azzal a különbséggel, hogy kevésbé remekel védekezésben (nem a feltétlen szerelésekre, hanem a helyezkedésre értve; hozzá kell tenni azt is, hogy Pogba védekezésben "offenzívebb", Yaya pedig kevésbé, ezért hátrébb is helyezkedik). Az összehasonlításra az a fő indok, hogy a két játékos hasonló stílusban játszik, s mivel afrikai gyökerekkel rendelkeznek a génállományuk is hasonló, ami a fizikai paramétereikben látszódik a leginkább.
Yaya meccsenként 90 passzal operál, ennek 89%-a sikeres. Pogba kevésbé veszi ki a részét a szervezésből, neki alig több, mint feleennyi passza van (amik átlagban rövidebbek is), azok pedig kevésbé sikeresek, de a kapu elé ő ér fel többször kulcslabdát adni. Hasonló mennyiségű gólt lőnek és mindketten a távoli pozíciókból lövöldöznek általában. Pogba többször szerel, de többet is szabálytalankodik, ami abból ered, hogy védekezésben rengetegszer elcsúszik.

Jelenleg több klub is érdeklődik Pogba iránt, de jelenleg az FC Barcelona tűnik a legkomolyabb érdeklődőnek, akik jövőre igazolnák le az átigazolási tilalom miatt, de már idén szeretnék elintézni a transzfert. Ezenfelül a Manchester City és a PSG érdeklődéséről is hallani. Több vélemény is született arról, hogy mennyire passzolna a katalán gárdába, szeretném alább kifejteni a saját véleményemet Pogba és az FC Barcelona szempontjából. Bár tény, hogy átigazolás esetén a klub szempontja lenne Pogba szempontja is.
Az elején fontos megemlíteni, hogy Luis Enrique átszervezte a Barcelona játékát, ami sokkal direktebb lett, mint korábban. Bátorkodom a Rijkaard-érához hasonlítani. A csapat megtanult kontrázni és az egyéni kvalitások is előtérbe kerültek. Nagyon röviden ennek köszönhető a Messi-Neymar-Suárez hármas tündöklése. A kérdés az, hogy ebbe a még mindig (többi csapathoz képest) rövidpasszos, nagy részben labdabirtoklós játékba Pogba integrálható? Véleményem szerint a tavaly és az azelőtt mutatott játékba nem megfelelően. A Barcelona kezdőjében 3 valódi középpályás található (Messi visszalépéseitől most tekintsünk el):

1. Egy védekező középpályás, aki zárja a passzsávokat és hátulról mozgatja a csapatot nem csak a labdakihozataloknál, de a labdatartásoknál is.
2. Egy védekezőbb feladatokkal ellátott középpályás, aki viszonylag közel helyezkedik el a kapuhoz. Ez a személy rendre visszazár Alves felfutásainál és dolgozik Messi helyett is a pályán, minden piszkos feladatot elvégez (sokan munkásnak mondanák, de nem fair egy játékost sem besorolni az alapján, hogy munkás-e vagy sem), de a szervezésből is kiveszi a részét.
3. A harmadik középpályás támadóbb feladatokkal rendelkezik, de a 2014/2015-ös szezonban ez a szerep kicsit megváltozott. Több futást és ütközést igényel, amit az öregedő Iniesta egyre kevésbé tud betölteni megfelelően (kivéve ha jól elkapja a fonalat), de klasszisával ad egy extrát a szerepkörnek. Ez a szerepkör megkívánja a védelem megbontását és a rendkívüli szervezőképességet a kapu előtt.

A középpályások tulajdonságai közé tartozik (legalábbis dióhéjban) a fentebb említetteken felül a jó passzjáték, labdabiztosság, higgadtság, a pálya átlátása és a fegyelem.
Tehát, ha a katalán gárda a tavalyi játékukhoz hasonlót fog játszani, akkor Pogbának bele kellene illenie valamelyik szerepkörbe. A kérdés az, hogy melyik posztot tudná betölteni a Barcelona csapatában?
Pogba támadójátékos, szeret a kapu elé felérni és ott játszani. Védekezésben – mint feljebb említettem – gyakran elcsúszik, nem feltétlen ér vissza védekezni, ezért gyakran szabálytalankodik. Képességeit a Barcelona által használt letámadásban ki tudná aknázni, de csak akkor, ha a védelem rendeződése után nem helyezkedik rá közvetlen nyomás. Éppen ezért azt gondolom, hogy esélytelen az, hogy a két védekezőbb pozíció valamelyikében szerepeljen, hiába lenne meg hozzá a fizikuma. Egyszerűen fejben nem úgy van bekötve, ahogyan azt sokan várnák egy ilyen fizikai paraméterekkel rendelkező játékostól.
Így egyedül a támadóbb pozíció maradt számára, ahova - mint egyébként szinte bármelyik szerepkörbe a Barcelonában, de ide az egyik leginkább - szükséges a mozgékonyság és az alacsony súlypont. Ez Pogbának nincs meg, és az erősségét, a távoli lövéseit sem tudná kamatoztatni a visszahúzódó, jól záró védelmek ellen, mert egy blokk után a feltolt Barca ellen egyből jöhetne a kontratámadás. Ezenfelül Pogba mozgása kis területen lomha, így aligha tudna érvényesülni a gyengébb passzjátékával és lomhaságával  a tizenhatos előtt.

Amennyiben a Barcelonában nem, melyik klubban tudna érvényesülni Paul Pogba? Véleményem szerint egy másik érdeklődő klubban, a Manchester Cityben. A csapat jelenlegi menedzsere, Pellegrini általában a 4-4-2 vagy a 4-2-3-1-es játékrendszer mellett teszi le a voksát, amiben Pogbát könnyű elképzelni vagy a 4-4-2 közepén támadóbb szerepkörben, vagy az egyik hátsó irányító (szűrő?) szerepkörében, aki támadóbb felfogásban játszhat 4-2-3-1-ben. Yaya Touré lassan kiöregszik, így a francia köré épülhetne a középpályával együtt az egész csapat. Az angol fociban érvényesülni is jobban tudna, szerintem az lenne a neki való.

Lezárásul megjegyezném, hogy Pogba kvalitásai különlegesek, még rengeteget fejlődhet, de a Barcelona játékosaként a képességeit nem tudná kiaknázni. Célszerű lenne Angliába igazolnia vagy maradnia ahol van, a Juventusban. Én személy szerint sok sikert kívánok neki!

Írta: Petr

A 2015-ös Copa América rendezője, Chile fogadta a döntőben az előző évi világbajnoki döntős Argentína csapatát a chilei fővárosban, Santiago de Chilében. Ez természetesen azt vonta magával, hogy a házigazdák szurkolói megtöltötték a stadiont, ezzel parádés hangulatot varázsolva. Ez az atmoszféra egy óriási mentális pluszt ad a chilei csapatnak, hiszen egy pillanatra sem tehetik meg saját szurkolóik előtt, hogy kihagynak, lazsálnak vagy éppen nem a tudásuk legjobbját nyújtják.

A legtöbben -ahogy Tata Martino, az argentin szövetségi kapitány is- arra számítottak, hogy Chile óvatosabb lesz és talán defenzívebb játékot fog nyújtani, mint eddig tették a Copan. Ezt viszont nem tehették meg, hiszen a szurkolóknak bátor, bevállalós, kezdeményező chilei csapatra volt szükségük, ezt akarták látni a pályán. A mérkőzés elején már láthattuk, hogy a chilei csapat az argentinok térfelén játszik és nem állnak vissza védekezni, hogy abból vezessenek kontrákat, hanem előremenetben, bátran és szervezetten védekezik. Hasonlóval próbálkozott meg Argentína is, hiszen ez eddig is jellemző volt a kék-fehérekre, ráadásul a játékosállományuk is megengedi ezt. Ebből talán arra számíthattunk, hogy nyílt, gólgazdag mérkőzés lesz a döntő. 

A mérkőzés elején Chile elkezdte a presszinget, erre pedig Argentína is készülhetett. Ahogy látjuk, minden chilei játékosnak van egy embere az ellenfél térfelén, egyedül az argentin védekező középpályás lenne megjátszható, de a chilei támadó jó szögből érkezik, így ő sem megjátszható közvetlenül. Erre készült Argentína is, így ezt a területet egy rombuszjátékhoz hasonló, felpassz-visszapassz kombinációval játszották be. 

Míg Chile fent tudta tartani ezt a presszinget, Argentína inkább a középpályás presszinget választotta, azaz inkább hagyták a chilei játékosokat hátul passzolgatni, járatni a labdát és akkor kezdték meg a letámadást, amikor kaptak egy jelet. Ez a jel pedig egy chilei mélységi passz volt, amikor is azonnal elkezdték a labdást presszionálni az argentin játékosok a középpályán. Ebből sikerült is több labdát szereznie az argentin csapatnak, ám szinte egyik ilyen labdaszerzés után sem sikerült megjátszani Messit.

Beszélhetünk kicsit Messi pozíciójáról. Messi sokkal inkább a pálya közepén kapott helyet, mintsem a pálya szélén. A pálya jobb oldaláról indulva, ha indítópozícióba kerül, akkor talán a legveszélyesebb, illetve a kombinatív játék után képes azonnali gólhelyzetet teremteni. Ezen a mérkőzésen az sem volt igaz, hogy Messi a pálya széléről húz befelé, sem pedig az, hogy kombinatív játékkal képes helyzetet teremteni önmagának. Nem voltak meg hozzá a társak úgy, mint a Barcelonában. 

Megnézhetjük az alábbi videón, hogyan érvényesül a Messi-faktor a Barcelona játékában.

A labdaszerzések után mindkét csapat megpróbált gyors támadásokat vezetni az ellenfél fellazult védelme ellen. Ráadásul mindkét csapatban olyan játékosok vannak, akik egyénileg képesek ilyen párharcokat megnyerni, akár 1-2 védőt is legyőzve. Ilyen nevek Chilében Alexis Sanchez, Valdívia vagy éppen Vidal. Ők hárman összesen 9 ilyen párharcot nyertek meg, ebből 5-öt Alexis. Argentínánál ilyen játékosok Messi és Di María, akik ketten együtt szintén 9-szer tudták megverni labdával védőjüket. Messi 13 alkalommal próbálkozott meg csellel, ebből 7 volt sikeres, így tehát 54%-ban tudta "csak" megverni védőjét, ami Messihez képest igencsak halovány teljesítmény.

Tudjuk mindkét csapatról, hogy játékosaik top bajnokságban játszanak, így például Messi 56, Mascherano 44, Vidal 39 és Alexis 47 mérkőzésen volt túl ebben a szezonban a Copa América előtt. Továbbá ezek a játékosok tavaly nyáron szerepeltek a Brazíliában megrendezett világbajnokságon is, így tehát gyakorlatilag 2 éve számukra nincs megállás. Ez olyan mértékben felemészti ezeket az embereket, hogy a közönség éltető ereje és buzdítása óriási mentális pluszt adhat nekik és ez jelentheti a különbséget koncentrációban, fegyelmezettségben. Ez a faktor pedig Chile számára kedvezett, hiszen hazai környezetben játszották le ezt a döntőt. 

Véleményes lehet továbbá Tata Martino legtöbb cseréje is, amely már az első mérkőzésen pontvesztéshez vezetett. A döntőn az alábbi cseréket eszközölte az argentin szövetségi kapitány: Di María -> Lavezzi (sérülés miatt), Agüero -> Higuaín (érthetetlen okokból), Pastore -> Banega. Az első mérkőzés óta Banega helyett Biglia játszik. Biglia statisztikai alapon jobb játékos, mint Banega, ám talán a játék képe és a játékosprofil alapján Banega jobb játékos, mint Biglia. Banega EL-t nyert csapatával a Sevillával, ráadásul a Sevilla stílusa sokkal jobban hasonlít az argentin válogatott játékára, mint a Lazioé, ahol Biglia játszik.

A végére pedig egy kép, amely talán jól kifejezi azt, hogy Argentína számára a büntetőknél sejthető volt az, hogy ezt a döntőt is elveszítik és jól megmutatja, mennyire egyedül van Messi ebben az argentin csapatban a támadószekcióban. 

Chilének pedig gratulálhatunk, remek teljesítményt nyújtottak és óriási odaadással és bátorsággal küzdötték végig ezt a Copa Américát.

Németh Barnabás

Sokan gondolkodás nélkül elfogadnak dolgokat, én szerencsére nem vagyok ilyen, szeretek gondolkodni. A futballpályákon sokszor hallhatunk igaznak tűnő alapigazságokat. De vajon ezek mindig helytállóak, mindig igazak?

Dehogy!

Remélem, hogy az edzőtársadalom nem hiszi azt, hogy mindent tud a labdarúgásról (ez végzetes hiba lenne) és elég olyan örök igazságokat tudni, minthogy “Soha ne fejelj középre!”.

Nekem játékoskoromban mindig azt tanították, hogy az ellenfél beadását soha ne fejeljem ki középre. Persze a logikáját nem mondták el, nekem kellett rájönni, hogy azért nem szabad, mert ha középről lőnek a kapunkra akkor nagyobb eséllyel lesz gól, mintha szélről jönne a lövés.

Szeretem a labdarúgást, méghozzá azért, mert itt soha nem lehet eleget tudni. Pár évet a Barca stílusa dominál, pár évet a kontracsapatok játéka, stb. Itt nincs tuti, minig valaki egy újjal lép elő és nekünk mindig erre kell még újjabbat kitalálni. A labdarúgásnak ez az igazi gyönyöre egy edző számára!

“Soha ne fejelj középre!”

Sokan elfogadják és hisznek benne, de ha belegondolunk, miért ne? Mi van akkor ha én tudatosan úgy szervezem csapatom játékát, hogy középre fejelik ki, ahol már az indító pozícióban lévő játékosaim (labdafelvevő játékos) várják a játékszert. Gondoljunk bele, egy kontratámadásnál a kezdeményezési előnyünket fenn kell tartanunk, ha szélről kontrázunk, akkor időveszteséget jelent az a pár méter is, amíg szélről a pálya tengelyébe juttatjuk a labdát. Magyarul, sokkal logikusabb ha középre fejeli ki a csapatom a játékszert, hiszen úgy rövidebb távot kell megtenni az ellenfél kapujáig, mint szélről. Ez egy bátor és agresszív felfogásé. Ehhez csupán annyit kell tennie az edzőnek, hogy begyakorolja a típus helyzeteket és az ezekre való válaszokat.

Amire az edzőnek figyelnie kell:

• Típus helyzetek kiválasztása és leoktatása, avagy mikor fejeljünk középre? (ellenfél bedobása szélről, ellenfél szöglete, ellenfél szabadrúgása szélről, ellenfél beadása szélről)
• Minimum két labdafelvevő játékosunk legyen 20-23 méterre a kapunktól, olyanok, akiknek jó az első labdaérintésük, jól veszik át fordulással a labdát, jól és pontosan tudnak indítani.
• Az elől lévő támadó vagy támadók, mindig úgy helyezkedjenek, hogy az őket fogó védőhöz képest közelebb legyenek a pálya tengelye felé, így a kifejelt labdákra ők előnnyel startolnak a védőikkel szemben.
• Amelyik játékos kifejeli a labdát (vagy a kapus), azonnal hangosan tájékoztassa a labdafelvevő társát, hogy van-e rajta védő, lehetőleg a társa szemszögéből (támadnak/jön jobbról…).
• A labdafelvevő játékos indításától kezdve tartania kell csapatunknak a kezdeményezési előnyét a támadás során, ezért gyorsan fel kell zárkóznia az egész csapatnak és magasra fel kell tolni a védelmi vonalat, ezzel lesen hagyva az ellenfél támadóit és biztosítva a látszámfölényünk.
• A fent maradt támadó/támadóink azonnal helyezkedjenek ki a passzárnyékból, amíg úton van a játékszer a labdafelvevő játékoshoz.
• Stb.

A következőkben egy egyszerű rajzot mutatok be:

Csillag: ellenfél csapata

Karika: “középre fejelő” saját csapatunk.

Számozás: bemutatja a történések sorrendjét.

Egyenes vonal: a passz iránya

Íves vonal: beadás iránya

Szaggatott vonal: futás irányát jelenti.

A rajz egy támadást szemléltet, hogy könnyebben átlássuk. Az egyszerűség kedvéért nem jelöltem a felzárkózó társak mozgását és az ellenfél védőinek mozgását sem.

Edzésen:

Az edző tervezze meg, hogy melyik típushelyzetből akarja középre fejelni a labdát. Edzésen oktassa le, és vezessenek belőle kontratámadást egész pályára, vagy terület hiányában egy térfélen is csinálhatják.

A kulcsmomentum az lesz, hogy a labdafelvevő játékos át tudja-e venni egy érintéssel, mozgásiránnyal ellentétesen, menetirányba a játékszert vagy sem.

Terület hiányában vagy alacsonyabb létszámnál az is megfelelő, hogy az elől lévő ékeket kiskapukkal helyettesíti, így a feladat lényegében annyi, hogy a labdafelvevő játékos rúgja be a kiskapukba a labdát úgy, hogy a letámadó ellenél ne szedje el tőle, magyarul a lehető leggyorsabban.

Persze nem elég ennyit legyakorolni, le kell 2-3 kombinációt is oktatni, hogy az éknek feljátszott labdával hogyan haladjon tovább a csapat, kik zárkózzanak fel, a védelem meddig jöjjön fel és hogyan szerezzünk gólt. Mivel az edzői szakma legszebb pillanata az alkotás, így nem mutatok be variációkat, mindenkinek a kreativitására bízom.

A legelőnyösebb helyzet az, ha a középen fent maradt támadónk mellé két gyors szélső és az egyik labdafelvevő zárkózik fel. Amennyiben a szélsők kint maradnak szélen, akkor két eset lehetséges:

1. Ha az ellenfél védői őket is megpróbálják lefogni, közel helyezkedni hozzájuk, akkor ezzel a védelmi láncuk tagjai között túl nagy távolságok lesznek, így a középen felzárkózó labdafelvevő játékossal a középső ék könnyen kihasználhatja a védők közötti nagy távolságokat.
2. Amennyiben csak a veszélyes területekre koncentrál az ellenfél védelme, úgy üresen hagyják a szélsőinket, akik előtt óriási területek nyílhatnak. Ha ők gyorsak és van területük, akkor ez az ellenfelünknek végzetes lehet.

Pár kép, hogy José Mourinho hogyan döntötte le az örök igazságnak vélt “soha ne fejelj középre!” elvet:

1.

2.

3.

4.

5.

A bemutatott képeken induló akciókból mind gól lett!

A “soha ne fejelj középre!” elv megdöntésére álljon itt egy video:

“Mindenki tudja, hogy bizonyos dolgokat nem lehet megvalósítani, mígnem jön valaki, aki erről nem tud, és megvalósítja.” (Albert Einstein)

Rózant János

Előző kvízjátékunkban az volt a kérdés, hogy az adott szituáció leshelyzetnek számít-e vagy sem. Itt megtekinthető és kitölthető az a játékunk: KATTINTS IDE!

Ebben a játékban pedig a labdarúgás szabályairól lesz szó, vajon ki, mennyire ismeri őket tökéletesen?

1. kérdés: 

 2. kérdés: 

3. kérdés: 

4. kérdés:

5. kérdés: 

6. kérdés: 

7. kérdés: 

(Megoldások:

1. 12 yard.

2. Közvetett szabadrúgás az ellenfélnek onnan, ahol a kapus megfogta a labdát. 

3. Igen.

4. 7,32 méter (8 yard) széles és 2,44 méter (8 láb) magas.

5. Középkezdés.

6. Automatikus piros lap

7. A mérkőzés játékvezetői labdával folytatódik onnan, ahol a labda kilyukadt.)

Kinek, hogy sikerült? Írd meg kommentben! 

Amikor meghalljuk egy klub nevét rengeteg minden eszünkbe jut. A kérdés ebben a cikkben az, hogy mi jut eszünkbe a Real Madridról és miért? Számomra a dicső múlt, a bizakodást keltő jelen és egy megalomán elnök, aki megakadályozhatja a fényes jövőt.

A Real Madrid vergődése - legalábbis önmagához képest - évek óta tart, ami alól kivételt képez Carlo Ancelotti első éve, melyben a klub megnyerte tízedik BL-serlegét. Véleményem szerint az okokat a 2002-2003-as szezontól kell feltárni, mely után az addigi sikeredző - Vicente Del Bosque- érthetetlen okból el lett küldve a klubtól Florentino Pérez által.

Az ok többek szerint az, hogy a klub nem nyerte meg a BL-serleget, ami szerintem is helytálló, legalábbis remekül passzolna a Pérezről kialakult képbe. A kérdés adja magát: hogyan lehetséges az, hogy egy bivalyerős kerettel képtelen volt a klub hozni az elvárt szintet? A válasz kézenfekvő: Pérez olyan edzőket ültetett a padra, akik Del Bosque után képtelenek voltak hozni az elvárt szintet és emiatt az eredmények is elmaradtak. Gyakorlatilag Pérez kedve szerint járt el a klubon belül, teljhatalmát kihasználva igazolt játékosokat és hozott edzőket, akik lesték kívánságait. Az okok kifejtése előtt szeretnék leszögezni néhány száraz tényt, amik fontosak a későbbiekre nézve.

Az első edző, aki Del Bosque kirúgása után következett Carlos Queiroz volt. Ő a Manchester United másodedzője volt iktatása előtt, s előtte sem szerzett különösebb vezetőedzői tapasztalatot, tökéletes volt bábnak. Kirúgása után ugyanott dolgozott tovább, ahol korábban, de valamilyen oknál fogva Portugália szövetségi kapitánya is lehetett. Alkalmatlansága után Iránt vette át.
Őt követte José Antonio Camacho, aki spanyolhonban már letette a nevét, de nem a kluboknál, hanem a spanyol válogatottnál tette le névjegyét. A 2002-es csapat szép játékot játszott, pechjükre pont Dél-Kóreával kerültek egy ágra, akiknek be kellett jutniuk az elődöntőbe. A Realnál való bukása után Camacho nem ért el különösebb sikereket.
A következő edző Mariano Garcia Remón volt, aki a semmiből került a Real élére körülbelül 3 hónapra. Őt Vanderlei Luxemburgo követte, aki Brazíliában tette le főleg a névjegyét, de sehol sem tudott maradandót alkotni a spanyolországi bukása után sem.
Juan Ramón López Caro a Real Madrid B csapatát vezette 4 évig kinevezése előtt, de elődeihez hasonlóan megbukott.

A Real Madrid szurkolótáborának szemében 2006-ban felcsillanhatott a remény, Ramón Calderón lett a frissen megválasztott elnök aki Fabio Capellót hozta vezetőedzőnek. 2007-ben ismét bajnoki címet ünnepelhetett az alakulat, de Capellót ennek ellenére menesztették, s Bernd Schuster követte az edzői székben, akit kirúgása után Juande Ramos követett, de a várt eredmények elmaradtak, így ismét Pérez lett az elnök, aki Pellegrinit vitte magával edzőnek és leigazolta a világ legjobbjai közé tartozó Kakát és Cristiano Ronaldót csillagászati összegekért. A bajnoki címet így sem sikerült elhódítani, a Special One, José Mourinho ült az edzői székbe. Teljhatalmat kért a csapaton belül, amit Pérez hatalmas meglepetésre megadott neki, de a várt BL-serleg elmaradt, a csapat nem játszott szép játékot és a játékosok közötti széthúzás a menesztését eredményezte. Őt követte Carlo Ancelotti a tízedik BL-serleggel, majd sokak megdöbbenésére Benítez került kinevezésre az olasz második éve után.

Ezeket a tényeket fontos volt leírni, mert így látható, hogy a klub saját magához, a múltjához képest milyen sikertelen volt körülbelül 10 évig. Az ezalatt az idő alatt elért eredmények a legtöbb klubnál elegek lennének, de a Real Madridnál mindig a maximumra törekednek, talán túlságosan is. Van, hogy nem jön ki a lépés, de ezt Pérez nem hajlandó elfogadni, úgy fogyasztja a trénereket, mint gyerek a cukrot.
Az én szememben az első értelmetlen igazolása David Beckham volt, akit az örök rivális, a Barcelona is szeretett volna magának megszerezni. Laporta az ő megszerzésével kampányolt katalánföldön, s elveszítve a versenyt az évtized egyik legjobb igazolását ütötte nyélbe Sandro Rosell segítségével, leigazolta Ronaldinhót. Rövidtávon ez a huzavona a Real Madrid sikertelenségét eredményezte. A Barcelona szép játékkal, eredményesen játszott - kivéve eleinte -, a Real Madrid pedig szenvedett, így a 2003-2004-es szezont a Valencia nyerte. Az idény előtt Pérez több fontos játékost is elengedett, név szerint Makélélét, a világ egyik, ha nem a legjobb védekező középpályását és Morientest, aki köszönte szépen és kiejtette korábbi csapatát a Monaco színeiben a BL-ből. Ezen két játékos helyére leigazolta Owent, Baptistát és Robinhót is. Mindhárom játékos jó lehetőséggel kecsegtetett, talán Robinho volt közülük a legtöbb potenciállal bíró játékos. Owen befuccsolt, Baptistának csak felvillanásai voltak - és néhány pazar gólja -, Robinho pedig a jó teljesítménye ellenére Manchester kék felében kötött ki, ahol már nem is volt képes olyan szinten teljesíteni, mint spanyolországi karrierje elején és közepén. Makélélé helyére ezenfelül nem sikerült embert szerezni, ami a lyukas középpályát eredményezte.  Rossz, öntörvényű igazolásait sikertelenség követte, így kénytelen volt a 2006-os év elején lemondani.

Sokak számára Calderón megváltás volt, de nem volt képes megfelelni az elvárásoknak. Capello kirúgása pérezi magasságokba emelkedett, majd tevékenysége sokak szerint nem volt méltó a Real Madridhoz, így Pérez kapott egy második esélyt 2009-ben. Mint korábban említettem, Pellegrinit hozta edzőnek, akinek nem sok beleszólása volt az igazolásokba. Megkapta a csapatába a Calderón által intézett világrekordot jelentő összegért érkező Cristiano Ronaldót, Benzemát és Kakát is. Enyhébb spanyolosításba is kezdett, sikerült megszereznie Xabi Alonsót a Liverpooltól, így a szűrőpozíció is betöltésre került. A csapat szépen játszott és eredményesen is, majdnem rekordpontszámmal fejezte be a bajnokságot - csak azért nem, mert a Barcelona abban az évben elért pontszáma a rekord -, de a korábbi rossz sorozatot a BL-ben ismét nem tudta maga mögött hagyni, így Pellegrinit kirúgta Pérez. Igyekezett egy valódi szupersztár edzőt hozni az elődei után Galaktikusoknak nevezett csapat élére, így megszerezte Mourinhót, akinek feltételei voltak. Szeretett volna olyan pozíció betölteni, mint az angol szakemberek, tehát az igazolásokért is ő szeretett volna felelni és a csapatösszeállításért is. Pérez meghozta ez a számára hatalmas áldozatot a sikerekért, de a Special One nem hozta a várt eredményeket. Legalábbis nem a várt tempóban. Hiába igazolt kedve szerint, a játék nem muzsikált megfelelően, kikezdte a publikum is az ikonikus edzőt. Az utolsó csepp a pohárban Casillas helyzetének a rendezése volt, így nem volt maradása (azt hozzá kell tenni Del Bosque óta ő bírta a legtovább az edzői székben). Carlo Ancelottit várta mindenki vezetőedzőnek, amire Pérez nem is cáfolt rá. Az olaszra esett a választás, aki a PSG-vel való jó munka után vetette bele magát a teendőkbe.

Carlo Ancelotti első évére megkapta a klubikont, Zidane-t másodedzőnek, aki hatalmas tiszteletnek örvend. Korábban az ő tanácsára igazolta le a klub Raphaël Varane-t, a tehetséges francia középhátvédet. A 2013/2014-es szezon kezdetére rengeteg játékos hagyta el a klubot és meglepetésre Pérez (viszonylag) okos igazolásokat eszközölt. Elkezdődött a spanyolosítás, így a klubhoz került Isco, Illaramendi és Carvajal is. Isco remek teljesítményt nyújtott a Málagában, a Real Madridba pedig pont passzolt a játéka. A 4-4-2-es, a 4-2-3-1-es és a 4-3-3-as játékrendszerhez is könnyen tudott alkalmazkodni, a helye mindig megvolt a pályán amennyiben játszott, a kreativitása pedig megkérdőjelezhetetlen. Pechjére Di María számára Ancelotti posztot talált a középpályán, így nem tudott kellő játéklehetőséghez jutni. Illaramendiért is rengeteg pénzt fizetett a klub, de nem vált be egyáltalán. A jövő Xabi Alonsóját látták benne, de nem bírta(bírja) a nyomást. Carvajalt visszavásárolták a Németországból a Leverkusentől, így megoldódott a sok ideje megoldásra váró jobbhátvéd-poszt. Rajtuk kívül igazolt még Pérez, de a legnagyobb név Bale volt. Az ára miatt a kezdőtagsága borítékolható volt (és most is). A klub szerencséjére az első évében jól teljesített, kupák sorsáról döntött és megvolt benne a potencia arra, hogy a 2014/2015-ös évben is jól szerepeljen. Ez mindenképpen meglepetés volt ahhoz képest, hogy Pérez nagy valószínűséggel azért igazolta le, hogy válaszoljon a Barcelona igazolására, Neymarra, akit szeretett volna a megalomán elnök is megszerezni. A gondok a jól sikerült első Ancelotti-féle szezon után kezdődtek véleményem szerint a jövőre nézve. A klub eladta az addig BL-címben nagy szerepet (de megbízhatatlan) Di Maríát és Xabi Alonsót is, akire a hírek szerint számított volna az olasz edző. Így a csapat valódi szűrő nélkül maradt. Helyükre Toni Kroos és James Rodriguez érkezett. Ezek eredménye volt, hogy a középpályás védekezést Kroosnak és Modricnak kellett két személyben megoldani valódi helyettes nélkül, ami Kroos kifulladását és Modric sérüléseit eredményezte a szezon végére. James leigazolásának egyetlen oka  a VB-n mutatott jó teljesítmény, ami Isco padoztatásához vezetett. Úgy gondolom, hogy a kolumbiai jó játékos, tele tehetséggel és egy bődületesen jó lövőkével, de nem képes olyan teljesítményre, mint Isco. Az ára miatt kötelező volt kezdőként számítani rá, de nem annyira, mint Bale-re. Jamesben ott van a potencia, képes jó teljesítménye, vannak mutatók melyekben Isco fölé nő. Bale viszont második szezonjára teljesen eltűnt, a betömörülő csapatok ellen köpni-nyelni nem tudott, de az ára miatt Ancelotti kijelentette, hogy a támadóhármas (Bale - Benzema - Ronaldo) kezdő lesz amennyiben egészségesek. Ez vezetett Modric sérülése és Kroos kimerülése mellett a kudarchoz.

A kérdés tehát az, hogy mi köze Péreznek az utolsó éves kudarchoz? A válasz többváltozós, feljebb már említettem néhányat, most igyekszem kifejteni.
Először is a legnagyobb hiba az volt, hogy túlságosan sikerült megbontani a csapat szerkezetét. Az egyetlen használható szűrőt Pérez Ancelotti ámenje nélkül eladta, így a csapat rákényszerült a valódi védekező középpályás nélküli játékra, ami miatt Kroos kénytelen volt a megszokottnál hátrébb játszani való alternatíva nélkül csakúgy, mint Modric. A szezon végén sokan állították, ha ez a két játékos egészséges és fit marad a Madridnak lett volna lehetősége besöpörni a trófeákat. Ezzel az állítással több gond is van. Az első az, hogy a fociban nincsen ha. A második gond pedig az, hogy amennyiben Pérez nem ész nélkül, hanem ténylegesen posztra igazol nem történik meg az, hogy Kroos végigrobotolja a szezont Modriccsal a győzelmek érdekében. A sportszakmai döntések ugyanúgy a klubhoz, a csapathoz tartoznak, így az a döntés, hogy a két játékosnak nem volt alternatívája ugyanúgy a focihoz tartozik, mint a teljesítmény. Kroos a szezon végét nem bírta fizikailag, több védekezésbeli hibát is vétett - a Juve ellen egy hatalmas lyuk volt a védelem és a középpálya között, amit neki kellett volna lefedni -, Modric pedig rotálás hiányában sérülést sérülésre halmozott, amit nem bírt el a középpálya, hiába Isco jó teljesítménye. Ezeknek függvényében kijelenthetjük, hogy a rossz igazolások és Ancelotti rotálásának hiánya az alibi meccseken vezetett ahhoz, hogy a csapat nem bírta sem fizikailag sem mentálisan az idény második felét.
Nagy hibának bizonyult így utólag Bale leigazolása is. A helyét nem sikerült megtalálni az átszervezett csapatban, a menedzserével üzenget hol szeretne játszani, ezenfelül gyengén és pontatlanul is játszik. Betömörülő védelem ellen hatástalan, s a helyzetkihasználása önmagához képest kritikán aluli. Mint korábban említettem, a kezdőtagsága az ára miatt borítékolható, ami ismételten Pérez műve.

Mindent összevetve amennyiben Benzema nem távozik (véleményem szerint legalább olyan fontos a csapat számára, mint CR) a támadóhármas változatlan marad, így egyedül a középpályát lehetne megbontani (Kroos - Modric - James), de az áruk és teljesítményük nem utal arra, hogy a kispadra tenné őket Pérez (Benítez, bocsánat). Az elnök hatalmánál fogva kedve szerint alakítja a csapatot, ez vezetett a sikeres rendszer megbontásához is és ez fog ahhoz is vezetni, amit sokan várnak a Real Madrid következő szezonjától. Benne van, hogy Benítez csodát tesz, és legyűri a hatalmas Pérezt, de a csapaton belüli széthúzáshoz, a szerkezetileg rosszul összerakott kerethez véleményem szerint kevés. Amennyiben érkezne egy igazi szűrő a csapatba ki kéne rakni még egy sztárt a kezdőből, az pedig újabb széthúzásokhoz vezetne. Rövid távon talán sikerül sikert elérni, de hosszú távon a jelenlegi szerkezet tarthatatlan, Pérez belefutott a saját csapdájába.

Végezetül megjegyezném, hogy tényleges szerkezeti változtatások kellenek jó eladásokkal és egy-két igazolással, a csapatot át kell szervezni kezdve Bale elküldésével. Az egyetlen akadály, ami a Real Madrid előtt van az Florentino Pérez.

írta: Petr

A legutóbbi részben három olyan személyt ismerhettünk meg, akik elképesztő hatással voltak kis hazánk labdarúgásának fejlődésére nézve. Ők olyan egyéniségek, akik tulajdonképpen utánozhatatlanok és leredukálhatatlanok. Úgy érzem, hogy ilyen hatalmas legendák még talán akadnak nemzeti futballunk történelmében. Rekorderrel és történelmi tettet végrehajtó zsenivel találkozhatunk, valamint hallhatunk egy természetfeletti képességgel megáldott szakemberről is. Ezek a személyek saját csapataiknál nem csupán eredményt értek el, hanem valamit ott is hagytak magukból. Saját kisugárzásuk képzelt pályára terelte a honi focit. Tetézte eme jelenséget a bennük lévő ún. X faktor, amely megadta azt a pluszt, hogy ne csak edzők legyenek az ezrek között, hanem elismeréssel gondolhat rájuk mindenki. Napjainkban Magyarországon nem tudunk hozzájuk hasonlót mondani. Nincsenek meg azok a személyek, akik méltó módon a helyükbe léphetnének. Azonban hanyagoljuk a felvezetést most egy picit és térjünk rá a lényegre. Érkezzenek ŐK:

1.,Guttmann Béla

1900.március 13.-án született Budapesten. Játékosként fedezetet játszott. Fiatalon került az MTK-hoz, ahol kétszer bajnokságot is nyert. 1922-ben Ausztriába szegődött, ahol a DUNAMENTI ISKOLA egyik jeles képviselőjénél, a Hakoah Wien-nél szerepelt. Itt egy Hugo Meisl nevezetű úriembertől leshette el eme csodálatos játék rejtelmeit. A válogatottban is megfordult, azonban nehéz természete miatt a párizsi olimpia után már nem vehette magára a címeres mezt. Edzői karrierje sokkal, de sokkal intenzívebb és érdekesebb volt. Erről az időszakról napokig tudnánk beszélgetni, de megpróbálom összefoglalni a dolgokat. Trénerként a Hakoah-ban kezdte a szakmát, majd egy kisebb amerikai kitérő után Hollandián és Ausztrián keresztül Újpestre került, ahol bajnokságot és 1939-ben egy KK(Közép-európai kupa) trófeát is nyert. Egy kis Közép- európai bolyongás után került Olaszországba, ahol többek között az AC Milan vezető edzője is volt. A veszte itt is nehéz természetére vezethető vissza. Innen A Sao Paulohoz került, ahol forradalmasította a brazil labdarúgást új 4-2-4-es játékrendszerével. Ezek után került hasznos tapasztalatokkal felvértezve Portugáliába. Itt a Portónál szokás szerint megnyerte a bajnokságot, majd hogy ne unatkozzon munkát vállalt a legnagyobb riválisnál. A Benfica lett a következő állomás, ahol pályája csúcsát élvezhette. Egymás után kettő alkalommal nyerte meg velük a BEK-et. Ez idő alatt felfedezte Eusebio-t, akit a portugál labdarúgás ikonjának tekintenek. Megtörte a Real Madrid hegemóniáját, akik már évek óta uralták a kontinens klubfutballját. A végeredmény azonban itt is tragikus lett. Összeveszett a Benfica elnökségével egy prémium ügyleten, ahol elhangzott a legendás Guttmann átok: A Benfica (soha többé) 100 évig nem fog nyerni európai kupát. Ennek eredménye, hogy azóta a klub 5 BEK/BL és 3 UEFA/Európa Liga döntőt vesztett el. Gutmann Béla fő irányvonala, valamint gyakori klubváltásainak magyarázata, hogy a 3. év mindig bukást hoz, ezért kettő év után tovább kell állni. Pályája végén még vállalt edzői munkát néhány helyen, de meghatározó sikereket már nem tudott elérni. Egészen az 1970-es évekig dolgozott a szakmában. Elévülhetetlen érdemei vannak a futball fejlődésében nem csak magyar, de globális szinten is.

2.,Baróti Lajos

1914. augusztus 19.-én született Baróton. Játékosként 1928-tól a Szegedi AK játékosa volt. Itt töltötte futballista évei nagy részét, majd 32 évesen Győrben fejezte be pályafutását. Legnagyobb sikere labdarúgóként egy bajnoki bronz 1941-ből a Szolnokkal, valamint 2db válogatottság. Edzőként viszont sikerült odapirítania. Ő még a régi iskolán nőtt fel. Stílusközpontú gondolkodása segítette munkáját. Különös kimondani, de szimbiózisban élt a tradicionális magyar futballal. Tréneri munkáját Győrben kezdte, majd kiemelkedőt végül a Vasasban alkotott. 1956-ban és 1957-ben KK-t(Közép-európai Kupa) nyert, egyszer magyar bajnok lett, valamint elhódították MNK-t ( Magyar Népköztársaság Kupa) is. Ezek után jött még csak pályafutása java. Szövetségi kapitányként 4 VB-re vezette ki NEMZETI CSAPATUNKAT. Az 1959-es VB selejtező kezdetekor még Bukovi Márton volt a szövetségi kapitány, viszont egy bizonyos eredmény kényszer miatt lemondott, helyettest pedig nem találtak. Barótit pediglen klubcsapatbeli sikerei vezették a poszt betöltéséhez, mivel "felsőbb utasítás" hatására kénytelen volt elvállalni ezt a feladatot. Határozott célja volt, hogy kövesse az Aranycsapat stílusát, viszont egy idő után már nem volt meg a megfelelő játékosminőség, ezért módosítania kellett a játékon. Első turnusa 1966-ig tartott. Ezután a Dózsa edzője lett, majd egy rövid ideig Peru válogatottját vezette, aztán ismét a Vasas következett. Az újpesti csapattal 3 bajnoki címet, míg az angyalföldi gárdával egy újabb MNK kupát nyert. 1978-és VB-re ismét kivezette fiainkat, majd egy kisebb osztrák kiruccanás után a Benfica-ban fejezte be pályafutását.

3., Kovács Ferenc (MESTEREDZŐ)

1934.január 7.-én született Budapesten. 1954-ben az MTK mezében mutatkozott be a profi labdarúgásban. A libásokkal kétszer KK-t nyert, valamint részese volt az 1964-es NAGY KEK menetelésnek. Edzői pályafutását 31 évesen kezdte az MTK utánpótlásában. 1968-69 között az első csapat trénere lett és megnyerték az MNK-t. A fővárosi évek után vidékre vitte a sors. Egerben eltöltött két idényt, majd a Videoton következett. Első székesfehérvári periódusában az azelőtt éppen bennmaradó Vidit megszilárdította, majd pedig 1975-76-os idényben egy " bundameccsnek" hála nagy versengés után alulmaradtak a Ferencvárossal szemben. A következő idényben 6. helyen végeztek, ezért távozott Feribácsi, s új kihívást talált Angyalföldön. Ezekben az időkben Baróti Lajos pályaedzője volt a válogatottnál, majd át is vette tőle a vezetőedzői szerepet. A Vasassal nem volt éppen sikeres. A Debrecen következett a sorban, majd visszatért a Videotonhoz. Az 1984-85-ös esztendőben láthatták a nézők a  NAGY UEFA kupa menetelést. 

Ez a három férfi letett valamit hazánk becsületéért. Bizonyították azt, hogy Magyarországon sem születnek más emberek, mint a világ bármely pontján. Itt is lehet gyémántokat találni. Olyan drágaköveket, akik ha önmaguk is csiszolják tudásukat, akkor is a legnagyobb kincsek lesznek mind közül. 

UI.: Bővebb tudnivalókat olvashatnak Baróti Lajosról és Kovács Ferencről Ferenczi Attila " A tradicionális magyar labdarúgás alapelvei és Így (s)írtok Ti ! II." című könyvében.

Huszti Gergely

Rengeteg ország rendelkezik olyan válogatottal, aminek ha ránézek a játékára akkor tudom, hogy az melyik nációhoz tartozik. Ide sorolnám dióhéjban Spanyolországot, Hollandiát, Olaszországot, Angliát és Németországot. Ezeknek a nemzeti tizenegyeknek kiforrott játéka van, ami alig-alig változott az idők során és védjegyeit megőrizve haladt tovább. Egykor Brazília is ilyen csapattal rendelkezett, de mára a válogatott elveszítette régi fényét. A kérdés az, hogy miért? 

A fentebb említett országokban ma is élő és virágzó futballkultúra van, ebből következik, hogy stílusuk és a gondolkodásmódjuk a játékról már hosszú évtizedek óta ugyanaz. Emiatt tudjuk megkülönböztetni őket a játék képét nézve, még akkor is, ha sematikusan letakarnánk a játékosokat.

A brazil válogatott hanyatlásának okait kereshetnénk az utánpótlásban, a brazil bajnokság erejében és akár a játékosok hozzáállásában is, de én egy másik aspektusból szeretném megközelíteni a helyzetet. Egy olyan helyzetből, ami egyeseknek felületesnek tűnhet, de véleményem szerint tökéletesen körülírja a brazil labdarúgás helyzetét. Az elemzést a 2002-ben rendezett világbajnokságtól kezdem, mert ez az utolsó nagy torna, amit az ország megnyert (a 2004-es Copa Américát figyelmen kívül hagyva). 

2002-es világbajnokság:
Kezdő tizenegy a döntőn (a játékrendszeren össze lehet veszni, akár a 4-4-2 gyémántot is rá lehet fogni a csapatra a 3-4-1-2 melett):

Amennyiben valaki kiesett volna a kezdőcsapatból nem biztos, hogy a cserék megfelelően tudtak volna pótolni mindenkit, de kétségbeesniük nem kellett volna, hiszen a padon Júnior, Anderson Polga, Juninho vagy az akkor még ifjú Kaká várt a bevetésre. 

2015-ös Copa América:
Kezdő tizenegy az első mérkőzésen:

A keretben megtalálhatóak különböző kezdő szintű játékosok, név szerint: Firmino, Marquinhos, Silva és Coutinho.

A különbség szinte minden poszton szembeötlő a két kezdőcsapat között, nem tudok olyan játékost mondani a jelenlegi brazil kezdőből, akik megütik a 2002-es lécet. Neymarral lehetne példálózni, de a kezdőbe ő sem fért volna be. Az első meccsen még padon ülő Silva az egyetlen, aki beférhetett volna a 2002-es döntőbeli kezdőcsapatba. 

Fontos megemlíteni, hogy a jelenlegi kezdő/keret is lehetne erősebb, ami ha nem is lenne világverő, de a jelenleginél mindenképpen magasabb szintű játékerőt képviselne. Tény, vannak sérült játékosok Brazília táján, de ettől függetlenül Dunga hozzáértését és a felkészülési meccsekre nevezett keretét elnézve nem hiszem, hogy sokkal másképpen állt volna fel a torna első néhány meccsén. Talán mondanom sem kell, hogy a kezdőben a Jefferson-Filipe Luís-Elias-Fernandinho-Willian-Fred-Tardelli fogat nem a legveretesebb.

A kapuból kiesett Diego Alves, a bal oldalról pedig Marcelo, így az a Luís játszik helyette, aki egész évben alig játszott. Elias helyett pedig bőven játszhatna Rodrigo Caio (most igazolta le a Valencia) vagy Ramires, aki sérüléséből visszatérve is magasabb szintet képviselne. Lucas Williannal szemben előrelépést jelentene, de Dunga nem is vitte ki magával a tornára, pedig sérülése után a PSG egyik legjobbja volt. Fred helyett pedig Coutinho nyugodtan játszhatna. Adódik a kérdés, hogy Tardelli helyett ki játsszon? Ezzel a kérdéssel érünk el a cikk egyik központi témájához, a brazil csatárkérdéshez. 

Az idők során Brazília mindig rendelkezett egy meghatározó csatárral, akit az utóbbi 15 évben hívhattak Ronaldónak, Adrianónak, de akár Luís Fabianónak is, aki hiába lóg ki a felsorolásból, de nagyobb játékerőt képvisel, mint a jelenlegi brazil befejezők.

Annak, hogy nincsen egy klasszis kilencese Brazíliának több oka van, de én egyet emelnék ki. Ez az indok a labdarúgás átváltozása, melynek következtében a középpálya a játék központi helye lett, s ez meghatározza a labdabirtoklással együtt a védekezést is. Emiatt más típusú csatárok kellenek Európába, s Brazíliának sem ilyen játékosokat kell termelnie. A csatárok szerepe megváltozott, a klasszikus kilences poszt a legtöbb helyen eltűnt, s ezt felváltotta az a szerepkör, mely képes területet biztosítani és képes a jó összjátékra rengeteg munka mellett a pályán. Ez viszont a brazil mentalitással ütközik, így véleményem szerint ez lehet az oka a megfelelő csatár hiányának. Persze a szerencse is közrejátszik, nem mindig ugrál ki a bokorból egy Ronaldo vagy egy Adriano.

Ezenfelül az is a hanyatlás oka lehet, hogy a legutóbbi brazil szövetségi kapitányok Dungától kezdve (2007) jelenleg Dungáig bezárólag (2015) görcsösen ragaszkodnak a brazil stílustól eltérő felfogáshoz, ami teljesen idegen a nemzet játékosainak. A 2006-os válogatottat azért nem számítottam bele, mert ott a gyenge forma és az öreg játékosok is közrejátszottak abban, hogy nem bírták Franciaországgal a tempót. Brazíliának érdemes lenne valami mást kitalálnia, amiben a játékosok jól érzik magukat, mert a jelenlegi rendszerben észrevehetően csak szenvednek, ami nem vetít előre jó eredményeket.

Summázva a brazil labdarúgás hanyatlásának több oka is van, olyanok is, amiket nem említettem meg a poszt terjedelme miatt és azért, mert akkor könyvet kezdtem volna írni (ezeket akár jelezhetitek kifejtve hozzászólásként), de amíg Dunga-félék irányítják a csapatot nem fog semmi jó történni, kell egy jó szakember. A keret nem rossz még úgy sem, hogy nincsen egy valamire való csatár, csak össze kéne gyúrni...

írta: Petr

Előkerestem egy teljesen véletlenszerűen kiválasztott mérkőzést a magyar bajnokságból (Pécs - Nyíregyháza - szinte tét nélküli mérkőzés a licenckérelmek elutasítása miatt, de ez még nem vonja magával azt, hogy a csapatok ne gólra törően játsszanak) és láss csodát, hasonló esettel találkoztunk a Copa América kieséses szakaszában a Peru - Bolívia mérkőzésen. Nézzük meg, milyen hasonlóságok és különbségek voltak a kontratámadások között.

Kezdjük a magyar mérkőzéssel. 

I.

A piros mezes csapat labdát szerez és mivel a képen 8:6 elleni piros mezes létszámfölényt láthatunk, joggal remélhetjük, hogy kontratámadás következhet, hiszen a kék mezes csapat védelme fellazult, váltaniuk kell támadásból védekezésbe és ez időt vesz igénybe nekik. Amint látjuk, a labdás játékos elkezdi kivezetni a labdát, ezzel elindítva a támadást. Az időpont 3:12.

II.

Labdavezetés közben a labdás játékost megtámadják előremenetben és láthatjuk, hogy mekkora terület van a bal oldalon felfutó támogató játékos előtt. A labda azonban 3:17-kor hagyja el a labdás játékos lábát, tehát a képünktől számítva 3 másodperc múlva. A támogató játékos előtt senki nincs, csak egy hatalmas üres terület, a passz mégis késik 1-2 másodpercet. 

 III.

3:18-nál érkezik meg a labda és itt már értelmet nyer az előzőekben említett mondat: a bal oldalon felfutó játékos előtt senki nincs, csak egy óriási terület. Amint látjuk a piros mezes labdás játékos előnyben van a hátrafelé igyekvő kék mezes játékosokkal szemben, így gondolhatnánk, hogy hosszan megtolt labdával és futással ezt az előnyt megtarthatja. 

IV.

A labdás játékos 3:18-nál kapta meg a labdát, azóta 5 (!!) másodperc telt el és csak akkor szabadul a labdától (3:23). Ráadásul a két kék mezes játékos vissza tudott zárni a kapu és a labdás játékos közé, ezzel a piros mezes játékos elveszítette helyzeti előnyét.

Az első és a negyedik kép között tehát 11 másodperc telt el és ezalatt a labdabirtokló csapat egy félpályányi távolságot tudott megtenni, majd íveléssel akarta áttörni az ellenfél rendezetlen védelmét. 

V.

A labda 3:25-nél esik le a földre, tehát a kontratámadás kezdete és (majdnem) vége közt 13 másodperc telt el, ebből 8 másodperc lassú és körülményes labdavezetés volt. Az indítás pillanatában a védők kb. 25-28 méterre helyezkedtek el a kapujuktól. Ez csak azért történhetett meg, mert a védőknek 11 másodpercük volt arra, hogy visszazárjanak 30 méterrel hátrébb, mint ahol a kontratámadás kezdetekor voltak.

Nézzük meg Peru kontratámadását Bolívia ellen.

I. 

Bolíviai szabadrúgás és kifejelt labda, a perui kapu előtt 9:8 elleni létszámfölény a piros mezes csapat javára, ebből indul a kontratámadás. Az időpont 21:56.

II. 

A magyar mérkőzéshez hasonlóan itt is hatalmas terület tátong a szélen, amit összjátékkal akarnak bejátszani és ezt a piros mezes csapat előnyére váltani. Értsd: több a labda nélküli futás, mint a labdavezetés, a labda "izzad" a játékosok helyett. 

III.

Az indítás pillanata 22:07-nél van, tehát a kifejelt (védekezős fejessel, ívesen kifejelt labda --> tovább van a levegőben) labda óta 11 másodperc telt el. Ha a kontratámadás kezdetének nem a kifejelt labdát tekintjük, hanem azt, amikor már a labdabirtokló csapatnál volt a labda (biztosan), akkor azóta 6 másodperc telt el. Amint látjuk a védők jóval magasabban vannak, mint a magyar mérkőzésen és ennek az oka az, hogy a piros mezes perui csapat jóval kevesebb időt hagyott a védőknek hogy visszazárjanak (ám az is igaz, hogy több fehér mezes bolíviai játékos volt az ellenfél kapuja előtt, mint a magyar mérkőzésen kék mezes játékos).

A különbség tehát a kontratámadás tényleges megindítása és a kulcspassz közt a magyar mérkőzésen 11 másodperc, míg a perui mérkőzésen 6 másodperc. De, ha azt vesszük, hogy a perui csapat jobb helyzetből kezdte meg a kontratámadást, mint a magyar csapat, akkor legyen a különbség a két csapat közt kevesebb, mondjuk 3 másodperc.

Miért fontos 3 másodperc egy kontratámadásnál?

Ha azt vesszük, hogy egy gyorsabb focista képes 30 km/h-s sebességgel sprintelni, akkor 8,3 métert tesz meg másodpercenként, ez 3 másodperc alatt 25 méter. Vegyünk egy lassabb focistát, tegyük fel, hogy 27 km/h a maximális sebessége, akkor 7,5 métert tesz meg másodpercenként, ami 3 másodperc alatt 22,5 méter.

(Viszonyítási alapként Messi, Ronaldo, Bale és Antonio Valencia kb 32-34 km/h maximális sebességet képes elérni.)

Egy kontratámadásnál tehát 3 másodperc időkülönbségnél egy visszafelé sprintelő védő játékos kb. 20-22 méterrel tud többet lefutni és így máris érthetjük, miért fontos ez a "röpke" 3 másodperc egy ilyen kontratámadás alatt.

Természetesen mindnyájan tudjuk, hogy egy labdát nagyobb sebességgel tudunk passzolni társunkhoz, mint odavezetni hozzá. Puskásék már 50 éve megmondták, hogy a labdát kell kondicionálni, mert a labda van a legjobb kondiban. Nem véletlen, hogy ma az összes csapat játéka passzjátékra épül, illetve a legtöbb csapat játéka a labdabirtoklásra, a labda "izzasztására" és az ellenfél fárasztására. Egy kontratámadásnál pedig ennyit számít, hogy labdát vezetek vagy passzolok.

Németh Barnabás